Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD gyott ó hazában gyorsan pergő történelmi változásokkal. Nem voltak tudatában annak, hogy az az Anglia, ahonnan az “Arbella” fedélzetén most Williams visszaérkezett, nem az az Anglia volt többé, ahonnan nem is oly régen megelőzőleg hasonlóképpen jött ugyanebbe a kikötőbe a “Lyon” hajón. Időközben Károly király seregeit leverték Cromwell hadai. A király Londonból elmenekült. Az uralkodó trónja ingadozóban volt. A puritánok vették kezükbe a nemzet kormányzását, magát az ország parlamentjét is. A királyi kormányzó tanácsot eltörölték, vele együtt a tengerentúli gyarmatok kormányzó tanácsát is. Laud, a király jobbkeze, a londoni torony börtönében ült. Warwick kormányzóval az élen új tanács alakult. Cromwell hatalma egyre erőteljesebb lett, akinek jobbkeze Milton volt. Williams az új puritán fővezéreknek a legbensőbb bizalmát bírta. Ott állott hát bátran most Williams Massachusetts földjén szemtőlszembe a gyarmat hatalmasságaival, azok száműző rendeletét semmibe vévén. Minden szem a vakmerő visszatért “száműzött”-re szegeződött a kikötő öblében. “Anglia Parlamentjének mindkét házától íme itt az írás!” — mondotta Williams higgadt nyugodtsággal nyújtván át Endecott kormányzónak az ország nagypecsétjével ellátott papírus tekercset. Megdöbbentő csend következett erre. “Uj-Anglia kegyelmes kormányzójának, tiszt-társainak és a Massachusetts öböl területén letelepült összes érdemes barátainknak” — olvasta az írást a kormányzó fennhangon a körülállók hallatára. “Mi, magasra becsült barátaink! Williams Roger személyét, jóindulatú tevékenységét, lelkiismereti harcát, Isten népének ellenségei és azok prelátusai által reá kimért szenvedéseit hosszú időkön át figyelemmel kísérve magasra értékeltük. Éppen ezért ezúttal most az ország Parlamentje mindkét házának jóváhagyó tetszésével néki és az ő társainak az ő lakozásuk egész területére állam-alapításra feltétlen és korlátlan jogot adunk. ” — a kormányzó erre ideges köhögésbe tört ki. Környező államvezető társai hasonlóképpen adtak — 14 — elégedetlenségüknek látható kifejezést. “Ugyanakkor kellő szomorúság érzésével fájlaljuk, hogy az Óceán másik oldalára vetődött jó alattvalóink között, akiket az idegen vagyonok keménysége edzett egyforma erővel, ilyforma ellentétek vannak. Különböző okoknak gondos mértéklésével időszerűnek tartottuk azért, hogy legfőbb kívánalmunknak kifejezést adjunk. Elvárjuk egyrészről, hogy egymáshoz való közeledésieknek terén szorgos törekvéseket tegyetek; másrészről hogy egymás iránti jóindulatú megbecsülésteknek érzelmeit hivatalos formákban is tényleges tettekben mutassátok meg. ” — a kormányzó itt az olvasásban elfúltan hirtelen megállt. Az okirat többi részein idegesen futott át a szeme. Majd látható indulattal nyújtotta át a legfőbb helyről érkezett írást a mellette álló végrehajtó szerveknek. Providence gyarmata íme elismerést nyert, az alkotmányos oklevél kézhez vétetett, s vele együtt a Williams személyét védő garancia levél is. Providence mint független államalakulat! Williams mint az anyaország védelme alatti állam-vezér! Túlságosan megrázó tények voltak a többi kolóniák jelenlévő hivatalosainak. De semmit sem tehettek. Szívükben ridegen, agyukban zavarodottan, de kénytelenek voltak elfogadni az “eretnek kolóniát” alkotmányos valóságnak és a veszedelmes “száműzött forradalmárt” védett állam-alapítónak. És ami a legtöbb volt, el kellett tűrjék, hogy a “szent szövetség” tiltott területén most átvonulhasson bántalom nélkül a legfőbb helyről jött védő írás birtokában. íme az általuk készített kelepce, most a kelepcét készítőket magukat fogta meg váratlan fordulattal. Williams és két társa tüstént kényszeríttetett, hogy védetten ugyan, de azonnal hagyja el a Massachusett öböl körüli kolóniát. A “Blackstone” folyó kanyaráig védő kíséretben követték őket. Onnan aztán hárman csónakon folytatták útjukat a folyón át egészen Seekonkig. Az eddig kivetett “száműzött” öreg Bibliájával az egyik kezében, iránytűjével a másikban haladt a vadonságon keresztül, mint ahogy azt annyihányszor cselekedte azelőtt új-Anglia folyóvizein át vadakkal telt őserdőségek között. Két utitársa vele a csónakban. REFORMÁTUSOK LAPJA A folyó egyik oldaláról vadállatok ordítása hangzott. “Wha-cheer, netop! Wha-cheer!” “Üdv neked! Isten hozott jóbarát!” — zengett a másik oldalról a vadon indiánjainak üdvözlő kiáltása. Ezek a vadak voltak az ő igazi barátai. A Narrangansett, Neponset, Wampanoag indiánok meleg barátsággal vették őt körül, amikor a “szent szövetség” keresztény hitű “testvérei” maguk közül kivetették. Ezek a vadak adtak néki lakozást wigwamjaikban és táplálták succotash-szerű ételeikkel, amikor éhezett. Narrangansett öböl kanyarában ezektől vásárolta meg pénzzel a területeket a letelepülésre, mert ő a többi kolónistákkal ellentétben az indiánokat a föld jogos tulajdonosainak tartotta. így azután ő lett az a megmentő, aki az indián háborúk során, a szomszédos kolóniák ezreit mentette meg a lemészárló támadások ellen. És ezek a hitben rokon gyarmatok sohasem fejezték hálájukat vele szemben azért, hogy közvetítő szerepével sok ezrek életét mentette meg. Seekonknál tizennégy fatörzsből kivágott csónakból álló flotilla üdvözölte érkezését. Providence-ból elébe jövő hálás gyarmatosok töltötték meg a csónakokat. Jöttek, hogy diadalmenetben kísérjék őt haza. Nem volt itt semmiféle királyi pompa, de nem volt ősi Rómának császárja, aki melegebb diadalmi felvonulást kapott volna, mint most ő, amint haladt a csónak-menet közepén lefelé a Seekonk folyó kanyarain át a Narrangansett öböl felé. A gyarmatosok határt nem ismerő, kitörő örömmel fogadták. Az “eretnek kolónia” nem volt többé eretnek és alkotmány levél nélküli kiközösített település, hanem szabad állam szabad egyházzal. Lakosai nem voltak többé száműzött menekültek, hanem szabad intézmények szabad polgárai. “Magasztalja az én lelkem az Urat, És egész bensőm az 0 szent nevét! Zengett ajkaikon az ősi kantata, amint a csónakmenet vonult a vizek felett. “Az O kegyelme azokkal, kik félik Öt Nemzedékről nemzedékre! Letaszította Ő trónjáról a magasokat És felemelte az alulvalókat!” Visszhangozta az erdőség a magasztos igéket. A vadak elcsendesed-
