Calvin Synod Herald, 1983 (83. évfolyam, 2-4. szám)
1983-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 12 — REFORMÁTUSOK LAPJA---------NŐK AZ EGYHÁZBAN Nagy horderejű döntést hozott egyházunk Zsinata 1981 novemberében, a száz évvel ezelőtti Alkotmányozó Zsinatra emlékező debreceni jubileumi ülésszakán. A nők egyházi szolgálatáról szóló határozat kimondja, hogy a nők a kálvini egyházalkotmány szerinti mind a négy tisztségre, azaz a tanítói, a pásztori, presbiteri és diakónusi tisztségre egyaránt választhatók. A döntés meghozatalához egyházunk legfelsőbb vezető testületé a Szentírás mélyebb megértéséből vette az indíttatást. Krisztus testetöltése, földi munkássága, szenvedése, kereszthalála és feltámadása új korszakot nyitott meg az üdvözítés történetében. Engesztelő áldozatával lerontotta a válaszfalakat a zsidó és görög, a szolga és szabad, a férfi és a nő között. “Krisztusban nincs többé sem zsidó sem görög, nincs sem szolga sem szabad, nincs sem férfi sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” — mondja Pál apostol (Gál 3:28). A határozatot előkészítő tanulmányi munka rámutatott, hogy az Ószövetség is egyenrangúnak tekintette a férfit és a nőt. A teremtéstörténet bizonyságtétele szerint Isten a maga képmására teremtette az embert: "férfivá és nővé teremtette őket” (Gén 1:27). A férfi, önmagában véve, nem az "ember”, hanem a férfi és a nő együtt. Az Ószövetségben — legalábbis a jeruzsálemi templomban kialakult papi szolgálatban — nem hallunk papnőkről, ez azonban nem jelentette azt, mintha a nők csak a férfiak közvetítésével járulhattak volna Istenhez. A prófétai szolgálatban, amely az Isten és az ember közötti legközvetlenebb kapcsolatot fejezte ki, hallunk kiemelkedő prófétanőkről, akik Isten megbízásából ezt hirdették: "így szól az Úr!” A Szentírás prófétanőnek nevezi Debórát, aki a benne munkálkodó isteni lélek erejével rázta fel kortársait. Jósiás korában, a törvénykönyv megtalálása után egy prófétanőtől, Huldától (2Kir 22:14 kk) kértek tanácsot. Ő volt a legtekintélyesebb próféta abban az időben, pedig tudjuk, hogy már Jeremiás is munkálkodott akkor. Az Újszövetségben a régi értelemben vett papi tisztség elnyeri beteljesedését és megszűnik. Az Ószövetség népének a gyakorlata, amellyel a papi tisztből kizárta a nőket, az Újszövetség korszakában elveszíti jelentőségét és példaszerű érvényét. A II. Hevét Hitvallás szinte felülmúlhatatlan tömörséggel és világossággal tanítja: "Az Újszövetségben bizonyára nincs többé Krisztusnak olyan papsága, amilyen volt az Ószövetség népénél; azt a papságo külső kenet, szent öltözetek és sok-sok szertartás jellemezte, amelyek mind Krisztusra utaltak. Ő azonban, amikor eljött, mindezt betöltőén el is törölte. Ő ellenben megmarad egyedül papnak, mindörökké (Zsid 7:3—8). Hogy pedig az ő méltóságából semmit le ne vonjunk, azért az egyházi szolgák közül senkinek se adjuk meg a papi nevet” (II. Helvét Hitvallás X VIII. fejezet). A Hitvallás álláspontjának helyességét az újabb írásmagyarázati kutatások megerősítették, amennyiben rámutattak, hogy a "pap” szót az Újszövetség csak az ószövetségi papokra és Jézus Krisztusra használja, az egyház szolgáit azonban sehol sem nevezi papnak. Az őskeresztyén egyháznak abban a döntésében, hogy az egyházi tisztségekre nem hívott el nőket, nagy szerepet játszottak a korabeli társadalmi viszonyok. Az ókori társadalomban a nők nem viseltek közéleti tisztségeket. Az evangélium ügyének ártott volna, ha a keresztyén gyülekezetekben előtérbe kerültek volna a nők. Korunkban — elsősorban a keresztyén kultúra által befolyásolt országokban — általánosan elfogadottnak számít a férfiak és a nők teljes egyenjogúsága. A mohamedán befolyás alatt álló országokban azonban még ma is nemcsak a gyakorlatban, hanem elvileg is fenntartják a nők hátrányos megkülönböztetését. A keresztyén egyház Európában és Észak-Amerikában végbement fejlődésre úgy tekinthet, mint az evangélium kovásza társadalmat átformáló erejének a megnyilvánulására, még akkor is, ha a női egyenjogúságért küzdők gyakran nem keresztyén alapon indokolták tevékenységüket. Hazánkban a nők egyenjogúságát nemcsak az Alkotmány és azon alapuló jogszabályok mondják ki, hanem a gyakorlatban is egyre inkább igyekeznek megvalósítani. A tudományban, a politikai és társadalmi élet legkülönbözőbb területén ma vezető állásban találunk nőket. Ez a társadalmi háttér az egyházat a bibliai tanítás elmélyült átgondolására ösztönzi. A nőknek az egyházi élet minden területén való szolgálatba állítása ma nem vált ki visszatetszést, ami megkönnyíti a teológiai felismerések gyakorlati érvényesítését. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy hazánkban nem hatott és nem jelentett zavaró mozzanatot az ún. feminista teológia. Ennek képviselői súlyos bírálatban részesítik az egész eddigi keresztyén kultúrát, sőt az egész emberi kultúrát. Azt hangoztatják, hogy az férfiközpontú, férfi szemléletű, ezért annak értékeit a nők nem fogadhatják el. A feminista teológia bírálja a Szentírást is, amelyet "patriarchális” (atyai) szemléletűnek tart. Irásmagyarázatának központi elvévé a férfi és a nő közötti ellentétnek a kimutatását teszi. Ez a vizsgált igeszakasz mondanivalójának az eltorzításához vezet. Jól szemlélhető ez egy konkrét példán. A feminista írásmagyarázat úgy tünteti fel, hogy Jézusnak és a kánaáni asszonynak a találkozásánál (Mt 15:21—28) a férfi és a nő közötti ellentét áll a középpontban. Jézus a férfi uralkodó magatartását képviseli. Csak tanítványai unszolására válaszol az asszony kérő szavára, de akkor is először elutasít ólag. Valójában azonban ebben az igeszakaszban nem a férfi és a nő ellentétéről van szó. A nagy kérdés az, hogy a pogányok részesülhetnek-e már most, Krisztus engesztelő halálának a megtörténte előtt Isten szabadításában, amit népének ígért. Jézus először azt mondja: “én csak Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem” — majd látva az asszony hitét, így szól: “Asszony!Nagy a te hited, legyen úgy, ahogy kívánod”. Zsinatunk határozata a szolgálatra irányítja a figyelmet. Nem a férfiak vagy nők önérvényesítéséről van szó, hanem a Krisztusnak való hűséges szolgálatról. Isten Jézus Krisztusban azért ad kegyelmi ajándékokat férfiaknak és nőknek, hogy "felkészítse a szenteket szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, arra a nagykorúságra, amelyben elérjük a Krisztus teljességét” (Ef 4:12—13). A nők lelkészi szolgálatában a zsinati döntés annyi változást hozott, hogy mostantól nők is kiszolgáltathat-
