Calvin Synod Herald, 1979 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7-8. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD NT. SZABÓ ANTAL A Kálvin Egyházkerület 41-ik gyűlése alkalmával tartott ünnepi banketten 1979. május 22-én. Nagy tiszteletű Szabó j Antal neve az ország keleti f részén, magyar körökben, nem nagyon ismeretes. Helyén való tehát, hogy azt, akinek a neve össze van kötve a Magyar, jelenlegi Kálvin Egyházkerület megalakulásával, és aki hét esztendőn keresztül az Egyházkerület pénztárosa, Kerületi Tanácsának tagja volt, ünnepeljük, és méltó tisztességet adjunk neki. Egyházkerületünknek pedig fontos az, hogy megünnepeljünk olyan valakit, aki nemcsak Egyházkerületünk életében töltött be fontos szerepet, hanem aki munkájával egész amerikai magyar református életünket meggazdagította, noha 24 esztendőn keresztül egyházkerületünk keretén kívül gazdagította magyar református életünket. Szabó Antal 1900. május 29-én született Szárazbereken, Szatmár megyében. Elemi iskoláit Szárazbereken, gimnáziumot Sárospatakon és Szatmárnémetiben végzett. Rövid katonai szolgálat után 1921-ben Amerikába jött. Bachelor of Arts fokozatot Franklin Marshall College-ban szerzett. Ugyanott kezdte meg teológiai tanulmányait, amit a Central Theological Seminary-ben folytatott, ahol a Bachelor of Divinity fokozatot kapta meg. Lelkésszé 1927-ben a mckeesporti Első Magyar Református Egyházban, Nt. Melegh Gyula lelkipásztorsága alatt szentelték fel. Mesteri fokozatot a Berkeley, califomiai Pacific School of Religion-ben szerzett 1930-ban. Élettársa, született Bakk Mária, megosztotta vele a lelkipásztori élet örömeit, nehézségeit, megpróbáltatásait, és megosztja vele a nyugdíjas évek nehézségeit és örömeit is. Házasságukat az örökkévaló Isten három gyermekkel áldotta meg: Margit, férjezett Saltzer Lajosné, Ernő és Mártha, férjezett Sykes Jánosné. Hét unoka és két dédunoka aranyozza be Nt. Szabó Antal és neje életét. Első lelkipásztori állomása a san-francisco-oaklandi missziói egyház volt, ahol három esztendőt töltött. 1931-ben a perth-amboyi Kálvin János Magyar Református Egyház hívja meg lelkipásztorának. Lelkipásztori személyiségének két jellegzetessége domborodott ki perth-amboyi munkája idején. Valaki más épített templomot. Mikor az ünnepség elmúlt, református keresztyén szokás szerint, valakinek kellett fizetni az adósságot. Nt. Szabó Antal a depresszió nehézségei között az egyház népével együtt az adósságot törlesztette, és a gyülekezetei megtartotta élő, munkálkodó gyülekezetnek. Tíz esztendő alatt egyensúlyba került a gyülekezeti élet annyira, hogy a vasárnapi átlag templom látogatás 141-re emelkedett. Ez az időszak volt az, amikor az úgynevezett „Csatlakozott Egyháznak” és a Független Magyar Református Egyház sokszor keserű harcban állott egymással. A szokásos tüzes vádaskodás, valamint egy nagyobb egyház árnyékában való élés keserű elviselése helyett Nt. Szabó Antal a harmadik útat választotta. Az örökkévaló Isten őt azért tette a perth-amboyi egyházba, hogy ott az evangéliumot hirdesse, az egyház népét összetartsa és építse az egyház életét. Soha nem volt kérdéses, hogy melyik oldalon állt. De mert elkerülte a vádaskodást, és mert ítéleteiben kiegyensúlyozott volt, még a Független Egyház vezetősége is tisztelettel adózott neki. Vezetésben és tanácsban való képességét az egyház hamarosan felismerte. Először a Keleti Egyházmegyének lett pénztárosa, majd, amikor a Magyar Egyházkerület megalakult, annak megalakulásában fontos része volt. Az első Egyházkerületi Tanácsnak tagjává és az Egyházkerület pénztárosává választotta az Egyházkerület 1939-ben. Az Egyhákerület pénztárosa maradt 1946-ig, amikor a los-angelesi egyház megválasztotta lelkipásztorának. Amikor a lelkipásztor jó munkát végez egyházában, a jutalom rendszerint az, hogy egy nagyobb egyház meghívja lelkipásztorának. 1941-ben Szabó Antal a homsteadi egyház megválasztotta lelkipásztorának. A homesteadi egyház templom szerető népe átlagban 240-260 számban látogatta a templomot. Közben a perth-amboyi egyházból rövid két év után mentek a levelek a homesteadi parókiára. Két lelkészünk volt két év alatt, most nincs lelkészünk. Mit tegyünk? Nt. úr segítsen rajtunk. Nt. Szabó Antal 1943-i lemondó levelében ezeket említi. A perth-amboyi egyháznak nagyobb szüksége van reám, mint Homesteadnek. Még mindig nagy az adósságuk, nem tudnak olyan fizetést adni mint Homestead, de szükségük van reám. 1943- ban újból perth-amboyi lelkész Nt. Szabó Antal egész 1946-ig, amikor a los-angelesi egyház meghívta lelkipásztorának. Huszonkét esztendeig munkákodott, épített Nt. Szabó Antal a los-angelesi egyházban. Annak falai, egyházi életre való alkalmatossága beszél arról az odaadó munkáról, amit az ő bölcsessége, előrelátása kitervezett és megvalósított. Több mint 50 esztendei egyházi munka után a pihenést kereste a megfáradt lelkipásztor. Ügy látszott, hogy meg is találta 1971-ig, amikor a san-fernando valleyi egyháztól jött a kérés: Nt. úr segítsen rajtunk! Készen vagyunk, hogy feloszlassuk az egyházat. Tudna segíteni rajtunk? Nincs lelkészünk! Segítsen rajtunk. Felesége aggódott, hogy a zavaros egyházi helyzet egészségének kárára lesz. Mégis 1971-ben elfogadta az egyház beszolgálását. Kiegyensúlyozott személyisége a zavaros helyzetet elsimította, a templom látogatást emelte és az egyházi életet stabilizálta. 1972-ben lelkész és gyülekezet megvalósították álmukat. Reseda városában $82,500.00-ért templomot es egyházi birtokot vásároltak, amire a Református Egyesület adott kölcsönt. 1974-ben az egyház megválasztotta Nt. Kálmán Szabolcsot lelkipásztorának. Nt. Szabó Antal munkája elismeréséért pedig arcképet festetett és azt kifüggesztette az egyház irodá-