Calvin Synod Herald, 1979 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7-8. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD teli polcok emlékeztetik a gazdagot a szegényre, oda küldi be Jézus az imádkozó embert. Az Ószövetségben az első mózesi törvényektől kezdve szüntelen gondoskodás van az emberről. Ámos prófétánál olvassuk, hogy Isten nem kíméli meg Izraelt, „mert pénzért adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltő saruért” (Ámos 2:6). A mennyekben lakozó Atya aláhajlik a mi hétköznapjaink közé, olyannyira, hogy egy pár cipő árának is tudatában van, mellyel mi itt a porban járunk. Az egész Újszövetség pedig erről az egyről tesz tanúbizonyságot, hogy Jézus Krisztus elhagyta a mennyország dicsőségét: Az Ige testté lett és lakozott miközöttünk. Krisztus emberré létele által minden szociális kérdés, de különösen a kenyérkérdés, Isten döntő kérdésévé lett. Isten komolyan veszi az emberi életet. Ennél már nem lehet komolyabban venni, minthogy Isten emberi testet ölt, és alászáll oda, ahol fázik, szomjúhozik és éhezik az ember. Emberré létele által tudjuk, hogy elsősorban a mindennapi kenyérre gondolt Jézus Krisztus, amikor így tanítja övéit imádkozni: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Két dolog lesz egyszer s mindenkorra világossá: 1. A kenyérért való imádság elűz minden kicsinyhitű aggodalmaskodást. A leggyakoribb aggodalom, hogy nem lesz elegendő táplálék az egyre növekvő emberiség számára itt a földön. Jézus Krisztus azáltal, hogy az életért való aggodalmaskodást — imádság tárgyává tette, ezáltal a bizodalom kérdésévé változtatta az éhség gyötrő aggodalmát. Ha egy város lakói egyszerre megrohannák az élelmiszerüzleteket, előfordulhat, hogy áruhiány miatt a tulajdonosok kénytelenek lennének korábban bezárni az üzleteket. De ha az egész világ egyszerre kezdene el imádkozni, a mi menynyei Atyánk nem kéne bezárjon, Ő nem lenne zavarban: aki Krisztust ideadta, hogy ne adna vele együtt mindent minékünk. Isten végtelen gazdagsága minden bizalom alapja. Sajnos, azonban nem fordulunk Őhozzá, inkább megrekedünk az idegenségben, az aggodalmaskodásban, a felesleges halmozásban, és így a létért való imádság helyére a létért való küzdelem lép, a bőség helyére az életet pusztító éhség. 2. De Isten nem engedi ezt. A kenyérért való imádság nemcsak lehetőség, hanem parancs is. Azáltal, hogy Krisztusban Isten közeljött az emberhez, egyidejűleg bekapcsolódott a mindennapi életbe. Isten nem a dolgok fölött akar lenni, hanem azok közepette. Fizikai munkánál gyakran kesztyűvel óvjuk a kezünket. Ha Isten kesztyűt használt volna, akkor Krisztusban nem lett volna emberré. Isten hozzányúl ehhez a világhoz puszta kézzel és kesztyű nélkül fogja meg az ekeszarvát. A vetés és aratás között ott van Isten keze. Ott tartja kezét a termelés és fogyasztás között. Minden változásban ott van az Ő irányító és osztogató keze. Aki komolyan imádkozik a mindennapi kenyérért, az Isten mindenható kezének közbenyúlásáért könyörög, nehogy a termésnél, a szétosztásnál halálos bűnt kövessen el az ember. A keresztyén ember, ha tudatában van Isten közbenyúlásának, úgy az aggodalmaskodás helyére a felelősség és a hála lép. Mindenem, amim van, nem az enyém, hanem sáfár, megbízott vagyok, akinek el kell számolnom a reámbízott javakkal. Igazságtalanság lenne azt mondani, hogy a modem emberben nincs felelősségérzet a másik ember iránt. A Szentírás azonban minden cselekedetünket a végső, az Istennel szembeni számadás viszonylatába állítja: „Annakokáért szerelmeseim ... félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességeteket” (Filippi 2:12). A kenyérért való imádság e felelősségünk tudatában elvezet a hálaadás titokzatosságához. A hálaadó ember elégedett és adakozó. Áldás árad ki belőle, mely által nem mellőzi el a másik embert, hanem cselekvő módon lesz hálás Istennek mindenért mindenekben. Sokszor szeretnénk, ha Isten kikapcsolódna az anyagi dolgaink közül. Szinte óvni szeretnénk, hogy ne mocskolja be magát a mi piszkos dolgainkkal. Az igazság az, hogy magunk között szeretnénk maradni és nélküle gazdálkodni. De a Teremtő Atya kész bepiszkolni a kezét, mert nem hiába lett emberré Jézus Krisztusban. Minden emberi dolog közepette ott akar lenni, hogy megmentse az emberiséget, hogy megmaradjon az élet. Ezért áll a Miatyánk közepén ez a kérés: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Juhász András (Marosvásárhely) CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR KÖLTŐ FOHÁSZA AZ ÚRHOZ Uram, világosítsd meg a mi elménket, teremts nekünk minisztereket, hóhányókat és zongorahangolókat, szabadíts meg bennünket a fülcsengéstől, a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől, mert tüskés a mi sorsunk, mint a kaktusz, és kemény is, mint a kosok szarva, tekints parasztjaidra, Uram, nyakig a földbe dugva, mint a hagyma, nem teremnek csak száraz szitkokat, valamit tégy velünk, Mindenható, ne fogdossunk galóca módra legyeket mindörökké, ültess le fényes küszöbödre, dugd szivarzsebünkbe névjegyed s avass be titkaidba! Továbbá: szívesen fogadnánk Tőled néhány hatalmas harsonát, szamárállkapcsot, kénköves esőt, miegymást. Légy jó szívvel hozzánk, Uram, kerítünk néked égő csipkebokrot, amelyből tündöklő kegyelmed minket is verhet most és mindörökkön-örökké Ámen. Is. Nagy Lajos (Felvidék)
