Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD CSAK NEM VAGY BOLOND? Böjti elmélkedés Állunk a tömött buszon, a délutáni csúcsforgalomban csak araszolva haladunk előre. Előttem, az ajtó felső részéből egy 5 cm-es csavar áll ki. Egy fiatalember észreveszi: — Ez meg mindjárt kiesik, és akkor akadni fog az ajtó. — És természetes mozdulattal kutatni kezd a zsebeiben. — Mit keresel? — kérdi a vele utazó, divatosan öltözött hölgy. — Csavarhúzót. — Csak nem vagy bolond? — És a lilára rúzsozott ajkak gúnyos mosolyra húzódnak. A fiatalember elbizonytalanodik, abbahagyja a keresést, és másról kezdenek beszélni. Ekkor egy kéz nyúl ki a fejük fölött, és szó nélkül becsavarja a kilógó csavart. Kicsit olajos lett, de nem bánta. Egy csavar az autóbuszon. Érdemes erre odafigyelni? Igen, mert így vesszük vagy nem vesszük mi észre egymást is, és adott esetben így nyújtjuk vagy nem nyújtjuk ki a kezünket segítségre. 1. Vannak, akik nem veszik észre a meglazult és kirázódott csavarokat. Őket csak az érdekli, hogy a busz minél gyorsabban vigye őket céljuk felé. Őket mindig csak a saját dolgaik érdeklik, és a mások — a közösség — gondja sose válik sajátjukká. A lélektan így nevezi ezt a betegséget (mert ez betegség) : szociális vakság. Aki mindig önmaga körül forog, az elszédül, és nem veszi észre a másikat. Akkor sem, ha az a tulajdon szülője, hitvese vagy gyermeke. Nem tud olvasni az arcáról, a szeméből, s nem hallja meg még azt sem, amit mond, mert neki arról is csak a maga dolgai jutnak eszébe. 2. Vannak azután, akik észreveszik a bajt, készek is azonnal segíteni — de könnyű őket lebeszélni róla. Bennük a „lélek” kész, de a „testük’’ erőtlen. Elég egy gúnyos mosoly vagy egy összehúzott szemöldök fenyegetése, és félúton megállnak. — Csak nem vagy bolond? — visszhangzik bennem máig a kérdés. De sokszor támad a Kísértő minket is így! Csak nem vagy bolond, hogy megbocsáss neki, hogy ismét visszafogadd, hogy kihagyd ezt a poént? Csak nem vagy bolond, hogy vasárnap is korán kelj az istentiszteletért; hogy komolyan foglalkozz a gyermeked gyerekes ügyeivel; hogy megmondd, hogy hivő ember vagy; hogy szó nélkül elvégezd, ami nem a te kötelességed lenne? Csak nem vagy bolond, hogy elhidd, amit a Biblia mond; hogy lemondj bármiről is mások kedvéért; hogy húszévesen is tisztán őrizd meg magadat annak, akit majd Isten ad társadul; hogy jogtalanul ne vigyél haza semmit a munkahelyedről? Csak nem vagy bolond, hogy nyűgöt végy magadra, és meglazult, széthulló, széteső életű emberekkel, családokkal törődj? — És sokszor mi is visszahúzzuk segítségre kinyújtott kezünket, mert félünk attól, hogy bolondnak tartanak bennünket. Egyszer egy magas rangú római tisztviselő Pál apostol bizonyságtételét hallva ezt mondta: Bolond vagy te, Pál! Es ő nem bizonytalanodott el, hanem így válaszolt: „Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem józan és igaz beszédeket szólok . . . s kívánom, hogy ti is ilyenek legyetek, mint én...” (Ap. Csel. 26:24, 29). Ö vállalta azt, hogy Krisztusért bolondnak nevezzék, s azon igyekezett, hogy Krisztus nehogy bolondnak minősítse. Mert Jézus szerint bolond az, aki csak hallgatja, de nem tartja meg az Ő beszédét (Mt. 7:26), aki csak az anyagi javakkal törődik, de a leikével nem (Lk. 12:20), s aki csak a mának él, de nem készül felelősen a jövőre (Mt. 25:3). 3. Végül vannak olyanok is, akik szó nélkül kinyújtják a kezüket, ha valami jó szolgálatot végezhetnek el. Akkor is, ha nem lenne kötelességük, akkor is, ha sokszor észre sem veszik ezt mások, akkor is, ha éppen bolondnak nevezik érte őket. Csak ezek az emberek követik ténylegesen Jézus példáját. Mert Ö mindig észrevette a „kirázódott” embereket, és segítő szeretettel tette őket a helyükre. Zákeust is, a samáriai asszonyt is, az Őt megtagadó Pétert is — s talán észrevettük már, hogy minket is. Mert Ő ezért jött, hogy a helyéről kizökkent emberiséget visszaemelje eredeti helyére: az Istennel és egymással való közösségbe. S ezért nem félt a kezét beszenynyezni sem velünk, hanem bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őáltala. Aki engedi, hogy őt Jézus a helyére legye, annak megnyílik a szeme, hogy észrevegyen minden „kilazult csavart’’, s annak lesz ereje is arra, hogy a Jézusért és másokért végzett jó szolgálatokban még akkor se álljon meg félúton, ha valaki közben megkérdi tőle: Csak nem vagy bolond? Cseri Kálmán (Budapest) CSÁKÁNY ISTVÁN HŐSI HALÁLA 1977. január 10-én Itanhaem városkában elhúnyt Csákány István volt kenyai misszionárius. A Brazíliai Református Keresztyén Egyház szolgálatában a szokásos januári konferenciára gyűjtötte össze az ifjúságot a magyar eklézsia üdülőjébe, a „Fecskefészek’’-be. A tengerből egy messzebbre kiúszott leánykát mentett ki, őmaga azonban belefulladt. Csákány István az óhazai egyház lelkésze volt, s a zsinat jóváhagyásával szolgált külföldön. A végtisztességtételre 1977. január 11-én Apostol János és Mohai Szabó Béla lelkészek és ifj. Poór Imre kúrátor vezetésével Sao Paulo magyar templomába nagy gyülekezet sereglett fel. A vidéki gyülekezetek kiküldöttei is jelen voltak. Különösen szép számban jött el az egyház ifjúsága. A prédikációt Csákány Adrienne mondotta, textusa: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, melyet vettem az Ür Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (Csel. 20:24). A Római Katolikus Egyházat dr. Kerényi Olaf főlelkész, dr. Gácsér Imre és dr. Hets Aurelian; az Evangélikus Egyházat dr. Kadicsfalvy József; a Baptista Gyülekezetét Nagy István lelkészek képviselték. Csákány István református lelkész missziói lélekkel, nagy buzgalommal 1975 novembere óta szolgált a brazíliai magyar eklézsiában. A temetőben Apostol János lelkipásztor búcsúztatta: „Én immár megáldoztatom és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését.” (2. Tim. 4:6-8.) PÁLYÁZAT A kerületi tanács a Reformátusok Lapja szerkesztői állására pályázatot hirdet. A kvalifikációkat és múltbeli tapasztalatokat tartalmazó jelentkezések a püspöki hivatalba küldendők. Határidő: 1977. április 1.
