Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3-4. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD Jelképekkel, hasonlatokkal, párhuzamokkal és félig kimondott utalásokkal telített cikket írt Illyés Gyula „Szellem és erőszak” címmel, mely a Magyar Nemzet karácsonyi számában jelent meg és nagy feltűnést keltett az egész országban. A néha arabeszkszerűen keresztülkasul hurkolódó gondolatmenete allegorikus mesére épül: egy várúr fiatalokat hurcoltat el. A legtöbben soha nem szabadulnak. Aki pedig visszajön, szörnyűségeket beszél a bánásmódról, a bezártak sorsáról. A nép felháborodik, de nem tudja mi tévő legyen: dörömböljön-e és ezzel esetleg nehezítse a bezártak sorsát vagy pedig meg kell húznia magát, hiszen holnap őt vihetik el a darabontok. A példabeszéd láthatólag a zsarnokságról szól, mint Illyés Gyula emlékezetes verse. Mivel folytonosan a baszkok helyzetére utal, feltehetőleg az elnyomásnak kitett nemzetiségekről, a határon túl élő magyar kisebbségekről beszél, de néhány általános fogalmazása alapján azt gondolhatjuk, hogy az egész országról van szó, sőt talán a zsarnokságban élő Kelet-Európáról. A teendőt az egyik helyen így fogalmazza meg: „A szabadságért harcolni kell. Minden harcnak, a hadjáratoknak főképp, megvan a stratégiája. A szabadságjogokért küzdve sem lehet fejjel a falnak menni. A börtönkapuknak sem, bármily igazságtalanul csapódtak kiáltóan ártatlanra. Számolni kell az esetleges zsarnoknak még az elmebajával is. Fölényben van. Túlerőben.’’ Illyés Gyula szerint természetesen más szerepe van a tettnek vagyis a politikai cselekvésnek és más a szellemi élet világának. A feladat azonban egy: „A dörömbölést kell — nem kétséges — felelősen közcselekvéssé tenni, oly fegyelmezett együttes mozgalommá, hogy végül ne csak dongjon, de törjön is be az ajtó.” A szellemi élet művelőinek hatáslehetőségét így írja le: „Egy-egy költő, bölcselő, történész és kritikus még oly merész egyéni tettével is más erőket indít meg, mint egy nihilista, bombagyúró. Giordano Bruno is robbantott és noha fejjel falnak menni valóban káros hiábavalóság, ám rengeteg fal omlott össze attól, hogy jó fejek szegültek neki, még pedig keményen és kötelességtudó bátorsággal.’’ Amint a jól működő család védelmet és lendületet ad saját tagjainak, így a nemzet is. „Jól működő nemzetre” van szükség! A kérdés tehát a következő: vajon gyengíti vagy erősíti valaki azt a közösséget, amelybe tartozik, „életvédő és életadó közösségnek ismerve el a nemzeti, azaz anyanyelvi keretet. Vagyis, ha természetesnek érzem s így igényt tartok arra, hogy a közösségem ezer dologban valamiféle védőváram legyen, jó magam hozzáállok-e közös jogaink védelméhez? Amikor azok az örök emberi jogok is egyben. De vállalod-e vajon te, a szellem embere a magad szerszámaival, vállaljuk-e mi mindnyájan legalább a gondolat eszközeivel a — dörömbölést?” Illyés Gyula szerint ott élnek jogtalanságban az emberek, ahol kevésért és keveset ,,dörömböltek”. „Méltán elmarasztalható az olyan közösség, amely bárhol bajbajutott tagjai iránt süketséget mímel, épp akkor, amidőn azok szavát legközelebbről épp ő érti. S így köteles hallani is, meghallani. Így hát módot kell lelni, meg kell lelni minden módot, hogy a szellem szintjén adjanak hangot végeredményben nagyon is szociális jogok védelmében: az egyenlő anyagi és művelődési föltételekért. Amelyekért az a még csak nem is egymilliós baszk nép oly világraszóló szívóssággal birkózik.” Mi tehát a magyar irodalom közelebbi feladata? — kérdezi Illyés Gyula cikke végén. Szerinte elsősorban a nemzeti tudat új megközelítésére van szükség. „Ady elnémulása óta, ha jól számítjuk hovatovább hatvan éve, hogy irodalmunk — szellemi életünk — zavarodottan állt az emberileg szükséges nemzeti tudat szolgálata előtt.’’ Csörtetéssel, hadigépekkel, de még propagandával sem versenyezhet hangerőben az irodalom. Hogy az író munkáját észrevegyék, szólamait meghallják, csöndre van szükség. Illyés szerint ma csönd van — mint ahogy a múlt században is „két vihar utáni csöndet kaptunk” (a reformkorban és Világos után). „A magyar szellemi élet tán maga sem érzi, hogy e nagy felelősségű munkáját — köteles teljesítményét a közösség életében — a figyelemnek aránylag milyen kedvezően növekvő csöndje várja.” A SÁROSPATAKI NYÁRI KOLLÉGIUM A Rákócziak ősi városa és az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége 1977. július 17 - augusztus 16 között ismét nyári tanfolyamot szervez a külföldön élő magyar származású 15-18 éves fiatalok részére, akik mélyíteni akarják magyar nyelvi ismereteiket, és tájékozódni kívánnak a magyar művelődés kérdéseiben. A részvételi díj: (tandíj, szállás, ellátás, kirándulás, országjárás, belépődíjak, útiköltség Budapestről Sárospatakra stb.) 220,- US dollár. A részvételi díjat bankcsekken az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége címére kell 1977. június 1-ig megküldeni. Anyanyelvi Konferencia Védnöksége, 1905 Budapest, Benczúr u. 15. Jelentkezési lapot az Anyanyelvi Konferencia Védnökségétől lehet igényelni. A jelentkezési lapot 1977. május 15-ig kell a Védnökség címére megküldeni. A TANFOLYAM PROGRAMJA I. Heti öt napon át délelőtt napi négy órában előadások, délutánonként sport és kulturális foglalkozások. A délelőtti programból három órát a magyar nyelv tanulásával, gyakorlásával töltenek a résztvevők nyelvi ismereteiknek megfelelő (kezdő, középfokú és haladó) csoportokban, egy tanóra anyaga a magyarságismeret. Ez az összetett „tantárgy” képet ad Magyarország földrajzáról, történelméről, a magyar irodalomról, népművészetről, műalkotásokról és zenéről. II. Hétvégi kirándulások (Szerencs, Tapolca, Tokaj, Debrecen, Hortobágy stb.). III. Országjáró kirándulás (augusztus 12-től 16-ig.). Az I. pontban jelzett tematika módosulhat a résztvevők érdeklődési köre szerint. A tanítást kötetlen formában, szemléletesen, képekkel, zenével és filmmel illusztrálva szervezik meg angol vagy magyar nyelven. Illyés Gyula a „dörömbölésről”
