Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3-4. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

Hungarian Reformed Religious Paper

Founded in 1900

OFFICIAL ORGAN OF THE CALVIN SYNOD — UNITED CHURCH OF CHRIST

„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, kik elaludtak

I. Korint. 15:19-20.)

Ebben az életben reménykedni csupán a Krisztusban annyit jelent, mint ezt az életet mindenestől fogva rossznak és elveszettnek tartani. Mert ha nem tudott győzni fölötte Krisztus: a legjobb és legigazabb mipdenek között, akik anyától születtek, hogy győzzön más, erőtelenebb, silányabb élet? Ha Krisztus vége bukás és kudarc, hogy emelje fel más az igazság és a szeretet zászlóját? Ha utolsó szó a halál, akkor értelmetlen ezen a világon, ami jó. Akkor a legnyomorultabbak azok, akik a földön Krisztus után próbáltak a jóságért való küzdelemben csatázni. Nem lenne a világon kiábrándítóbb és kétségbeejtőbb könyv, mint az Evangélium húsvét nélkül.

Ámde Krisztus feltámadott! Egyszerre megismerem a maga valóságában és dicsőségében Őt. Nem lehetett földi életében teljesen megismernem, mert akkor sokat elrejtett magából. Ott az volt a legnagyobb erőfeszítése, hogy emberré legyen. Az emberi test szolgai formájában nem fért el az Ő dicsősége. Az emberi szó kicsi csatornáin túlcsapott az Ő Igéje, bölcsessége, mint ahogy az áradás kicsap egy szegényes patak medréből. Betakarta a maga isteni mivoltát. Elrejtette csodákat tevő erejét. Akkor érintett meg egy vakot, akkor támasztott fel egy beteget, amikor irgalmas szeretete ezt parancsolta. Nem ismerem Krisztust igazán, csak húsvétkor, amikor pedig alig tudok beletekinteni a dicsőségébe, amikor pedig szinte megismerhetetlen előttem. Ez a hit nagy ellentmondása. Csak emberi formában ismerhetem meg. De az emberi formája igazi dicsőségét eltakarja. Feltámadásában ismerhetem meg egészen, de villámló és káprázatos dicsőségének fénye elől eltakarom az én szememet. Remegve és félelemmel állt meg mindenki a feltámadott Krisztus előtt. Majd akkor fogom meglátni ebben a dicsőségben Őt egészen, ha a látszatoknak árnyékvilágából engem is az örök valóságok földjére visz.

„Zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak!” Elsőszülött a halottak közül. Engem sem hagy a halál mélységében, engem sem enged a pusztulás rabjául.

Amint Ő feltámadott és a dicsőségbe lépett át, az én életemet is megtölti a maga isteni erejével. Diadalmassá tesz a bűn és halál fölött.

Imádlak Téged, életnek Királya, Szabadító Ür, imádlak Téged én Istenem, akihez remegve és félelemmel nézek föl, mert örök dicsőséged ismét körülvett Téged, Imádlak és magasztallak Téged, aki előtt leborul a múlandóság, aki elvetted a halálnak a félelmét mitőlünk, aki a bűnnek az erejét megtörted, aki az első embernek boldog békességét kínálod a Te megvált ott aidnak. Meglátom és megvallom Előtted, hogy az én életemből hiányzott a húsvéti bizonyosság. Minden napon új nyugtalanságot adott a múlandóság, amely látható világomat darabonként ragadta el tőlem. Megálltam, szinte a kétségbeesés szikláit hordozva gyönge vállaimon, sírok mélysége mellett és amikor legkedvesebbjeimet eltemettem, azt hittem, ezzel minden öröm kialudt, ezzel minden szál megszakadt közöttünk, ezzel a halál győzött szeretetünk és boldogságunk fölött. Félelemmel néztem a holnapok felé. Mindig azt próbáltam védeni és oltalmazni, ami múlandó volt és nem vettem észre, hogy Általad belső emberemben, megváltott és bűntől megszabadított énemben föléje emeltél engem is a halál erejének.

Én Uram, bocsásd meg minden kishitűségemet, űzz el minden árnyékot a lelkemből. Mutasd meg Magadat énnekem, amennyire földi ember megláthat Téged. Adj nekem megrendíthetetlen bizonyosságot a Te feltámadásodban. Segíts arra, hogy én az életnek útján járjak. Tégy diadalmassá minden bűneim fölött. Adj erőt, hogy a kétségbeesésnek és a szenvedésnek sötét gondolataival szemben győzelmes legyek. Világítsd meg földi életpályámat, emeld tekintetemet Magad felé. Járja át szívemet a boldog honvágy, az édes reménység, hogy egyszer azon az úton, amelyet Te készítettél számunkra, én is haza érjek. Várjam türelemmel, amíg a Te dicsőségednek fényében minden kérdésem megvilágosodik, minden titok megszűnik.

Imádlak Téged én Krisztusom, mert erőt adtál nekem. Kiolthatatlan reménységet gyújtottál a szívemben. A siralmakat ajkamon elnémítottad. A halál félelmét elvetted, A gyásznak és a válásnak szörnyűségeit megenyhítetted. Légy örök Királyom, életben és örökkévalóságban. Ámen.

HÚSVÉTI ELMÉLKEDÉS ÉS IMÁDSÁG