Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3-4. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD A „KAIROSZ” NÉGY HETE KERÜLETÜNKBEN Az Üjtestámentum az eredeti szövegben az „idő” szóra két különböző görög szót használ. Az egyik chronosz, jelenti az órával és naptárral mérhető időt. A magyarban is használjuk összetételekben, mikor pl. kronológiáról és kronométerről beszélünk. A másik görög szó a kairosz. Ez is időt jelent plusz még valamit: alkalmat, lehetőséget. A kairosz az időnek az a szakasza, amely alatt nyitva áll a kegyelem kapuja, és bizonyos feladatokat el lehet, és el kell végezni. Pál apostol így int: „Áron is megvegyétek a kairosz-1, mert a napok gonoszok.” (Efézeus 5:16) Amikor a múlt héten behívtak az egyházkerületi tanács gyűlésére, és tájékoztattak a püspök úrék arról, mi lesz a következő négy hétnek a programja, a kairosz ketyegését hallottam. Ez az elkövetkező négy hét végtelenül fontos lehet kerületünk életében, és ha a kairosz-1 áron is hajlandók leszünk megvenni, és úgy élni vele, mint bölcs lelkek, közösségünk holnapja szebb lehet, legyenek bármi gonoszok a napok. A csendesnapok A kerület 1976-os döntését a tanács végrehajtotta, és egyházaink két csoportban összejönnek, hogy „felismerjék és elemezzék azokat a tényezőket, melyeknek befolyása alatt alakul egyházaink, kerületünk és magánéletünk mai állapota.” A lelkipásztorok, hitvestársaik, a presbitérium, az egyházi szervezetek, különösképpen pedig a vasárnapi iskola tisztségviselői mindent kövessenek el, hogy jelen lehessenek. A Nyugati, Tóparti és Közép Egyházmegye csendesnapjai március 21-22 napjain lesznek. Hétfőn, 21- én délután 1 órakor találkoznak a Holiday Inn-ben, Cleveland South-on, 4742 Brecksville Road, Richfield, Ohio cím alatt. Az Ohio Turnpike-ról a 11-es kijáratnál kell kilépni, délre tartani a 21-es úton, s a motel kb. fél mérföldre van a kijárattól. Aznap délután Dr. Szabó István tart előadást “Mire tanít bennünket a múlt tapasztalata?” címmel. Utána Beretz Árpád szól „Az előttünk levő veszélyek és lehetőségek” címmel. A két bevezető előadás alapján a résztvevők őszintén fel próbálják mérni a gyülekezetek és a kerület helyzetét, tiszta diagnózisra igyekeznek jutni. Az esti gyűlés a követendő út meglátására törekszik, elemzi a lehetőségeket, és konkrét javaslatokat fogalmaz meg, melyeket a megyék és a kerület elé terjesztenek. Másnap reggel arra irányul majd a figyelem, hogy hol állunk lelki szolgálatunkban, mik ennek a szolgálatnak az örömei és keservei, hogyan végzi ezt a szolgálatot együtt a lelkipásztor és a gyülekezeti vezetők, és a kettő hogyan segítheti egymást a szolgálatban nyíltsággal és bizalommal. Délben úrvacsorával zárul a'csendesnap. A szent vendégség azt a tényt domborítja ki, hogy mi mint a szövetség népe vizsgáljuk problémáinkat és keressük a megoldást: mint testvérek, akiket Urunk drága vére köt össze, éppenezért felelősek vagyunk egymásért. A gyűlés kedden délben 1 órakor zárul. A Keleti Egyházmegye március 26-án, szombaton tart egész napos gyűlést és csendesnapot a Manville, N.J.-i egyházunknál. A vizsgálódás tárgya ugyanaz lesz, mint Ohioban. Ezen a gyűlésen a meghívott szakértő Richard B. Griffis lesz, a UCC elnökének asszisztense. Reggel 10 órakor kezdünk és este 7-ig maradunk együtt. Virágvasárnapi konferencia A Keleti Egyházmegye virágvasárnapján, április 3-án tartja hagyományos, immáron 24. évi konferenciáját South Norwalkon, Connecticutban. A program így alakul: 2:30-3:00 3:15-3:25 3:30-4:45 5:15-5:50 6:15 Jelentkezés a gyülekezeti teremben Megnyitó áhítat a templomban. Nt. Szabó Zoltán, South Norwalk, Conn. Előadás és megbeszélés: „Honnan és hová — Krisztussal” Előadó: The Rev. Nathaniel M. Guptill, Hartford, Conn. Az angol nyelvű megbeszélést vezeti Ft. dr. Bütösi János, püspök. Bridgeport, Conn. A magyar megbeszélést vezeti Nt. Egry László, Woodbridge, N.J. Az ifjúsági csoportot vezeti: Nt. Hamza András, Manville, N.J. Templomi áhítat, vezeti Nt. Egry László, Woodbridge, N.J. Vacsora a gyülekezeti teremben Az ünnepek A virágvasárnappal kezdődő nyolc nap a keresztyén naptár leggazdagabb és legjelentősebb időszaka. A kerületi tanács és a RL szerkesztői bizottsága kedves mindnyájatoknak azt kívánja, hogy legyen a tiétek mindaz a békesség, reménység és bátorság, ami a húsvét reggelének felséges eseményéből ered. „Feltámadott az Ür, bizonnyal feltámadott!” “Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” A Kálvin Egyházkerület 39. évi közgyűlése A ligonieri Holiday Innben lesz a gyűlés április 18-án, hétfőn d.u. 1 órától április 20-án, szerdán d.u. 1 óráig. A közgyűlés amellett, hogy az alkotmányban előírt hivatalos ügyrenden végigmegy, figyelmét gyülekezeteink és egyházkerületünk fennmaradására összpontosítja. A két csendesnap és az egyházmegyei gyűlések javaslatait megtárgyalja, és konkrét terveket készít azok gyakorlati megvalósítására. Rövidre fogva: