Calvin Synod Herald, 1977 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD pörgött az életem fonala, de amikor egyszeregyszer görcsre húzódott és elakadt, tekintet nélkül helyzetre, Hiedelemre, ijedtemben elkezdtem imádkozni úgy, ahogy voltam, úgy ahogy tudtam. Nagy felfedezés volt, hogy Isten felelt ezekre a kis ijedt, hebehurgya imádságaimra. Kioldódott a görcs s tovább pörgött az orsó. Nem hittem én azért ezeknek az apró incidenseknek és csak igyekeztem szépen ájtatosan imádkozni.. . ha ráértem! A dolog tisztázódásában nagyot segített egy kis csibész keresztfiam esti imádsága. Jó családból való volt a gyerek, ahol megtanulta, hogy este imádkozni illik s hát ő beszorította a szemét, összekulcsolta a kezét és így imádkozott: Istenem, segíts már, hogy ne mindig az a büdös foci járjon az eszemben! Elmosolyodtam s úgy éreztem, hogy Isten is elmosolyodott ezen a gyereken s jónéven vette az őszinteségét. Hát igen! — Ha olyanok nem lesztek, mint azok a kisgyermekek... A gyerek azonmódon maszatosan, nem szépítve se magát, sem a helyzetet, ha bajba kerül az atyjába kapaszkodik, ahhoz búvik, mert tőle remél segítséget és annak a szeretetében bízik. Ez a feltétel nélküli bizalom az imádság titka. A próbája pedig a szívünk elcsendesedése. Az atyjához menekülő gyermek, az Atyánál megpihen, megbátorodik, megszabadul a félelmeitől és boldog biztonságba kerül, a legmostohább körülmények között is. Ez az a gyermeki magatartás, ami öregen is, betegen is, élhetővé teszi az életet. Van nekünk menedékvárosunk; az Atyánk ölében. Nem a levegőbe beszélek testvéreim. Ki van próbálva ez s én a magam bőrén tapasztaltam ki, hogy mit jelent az őszinte imádság. Ennek nem akadálya semmi munka, semmi elfoglaltság, sem helyzet, sem idő. Ez a legfőbb rossztól: a félelemtől való szabadulás. Az alkalom, a lehetőség szüntelenül készen áll, csak élni kell vele. Én betegen, öregen, ebből élek, éspedig jól élek. Békességben, boldogan! Ahogy reggel kinyitom a szemem a Szentlélek sugallja az első gondolatokat és szüntelenül vezet, szüntelenül inspirál, szüntelenül imádkozik bennem. Egyetlen hívó gondolatra elfoglalja a szívemet, az agyamat és „Ő űzi kísértőmet el!” Egyszer beszéltem testvéreknek az ima-életemről s akkor azt mondták írjam ezt le. Most teljesítem a kérést és leírok minden napjaimból egyet. Amikor ébredezik az öntudatom, ilyenforma az első gondolatom — Jövel Szentlélek Úristen. — Amikor a szemem kinyitom, megköszönöm az új napot az új lehetőségeivel. Nincs kiért, miért korán kelni, mert a családom nagyon messze van s a rozoga Ízületeimet nem győzöm eleget pihentetni. Egy csendes órát fekszem és családi életet élek, olyanformán, hogy egyenként sorra veszem a lányomat a hat gyerekével s nyolc unokájával. A legidősebb fiú, aki építészmérnök, rendkívül ambiciózus, nagyravágyó, tehetséges ember, akit szorongat a pénz szerelme. A nagymama olyan sikeresen imádkozott az ebből való szabadulásáért, hogy az ausztráliai infláció következtében sikerült minden szerzett javait elveszítenie. Ez két éve történt s azóta az imádságom tárgya, hogy a munkakedvét ne veszítse el s a jól végzett munka tiszta öröme legyen a nyeresége. A második egy asszony, aki a harmadik gyerekét várja és gyenge az egészsége, hát hogyne hordoznám az imádságomban. A harmadik fiú szintén tönkrement az inflációban s két nehéz küzdelmes év után a Sidney-i egyetem tanára lett. Kis magyar felesége jó levelező társam. A negyedik lány nyelvész és pszichológus, az a kis — vándormadaram, aki két évig egy világkörüli utat tett nyaktörő körülmények között, bőséges anyagot szolgáltatva az én imádságaimnak. Az ötödik nagy muzsikus és mélyen hívő gyerek, akinek a hitét, tehetségét, szorgalmát nem győzöm naponta megköszönni. A hatodik a kis druszám, most ment férjhez egy diák társához a semmire, ahogy a mai fiatalok indulni szoktak. Ehhez hozzá kell adni a nyolc vagy mire ez az írás megjelenik kilenc dédunokát. Úgy pereg az ő életük ezekben a reggeli órákban előttem, mint egy film és megtanít hálát adni a családért akkor is, ha olyan messze vannak tőlem és nem láthatom őket. Mikor felkelek, ezzel az én rossz szememmel a fürdőszobában sem boldogulok imádság nélkül. Nekem régi ismerőseim az apró angyalok, akik körülveszik az embereket, hívásra várva, hogy segíthessenek. Ha nem szólok nekik, tehetetlenek, de ha kérem, olyan ügyesen be- és kisegítenek a fürdőkádból, hogy nem sikerül a kis ördögök gáncsvetése, nem csúszom el s nem loccsan ki a kádból a víz, eláztatva papucsot, törülközőt, pongyolát. Reggelinél hálát adok a mindennapi kenyérért, ami az ostrom óta nem olyan magától értetődő nekem, mint azelőtt. A konyha meg éppenséggel lehetetlen imádság nélkül. Meg sem tudok benne mozdulni. Ha nem imádkozom, belenyúlok a kés élébe, a gáz lángjába ilyen vakon, de ha nem szűnök meg imádkozni, nem történik bajom és még mindig jókat tudok főzni nemcsak magamnak. Nem hiába mondják, hogy második gyermekkor már az én korom, de nagyon szeretek főzőcskét játszani. Megenni nem lehet amit főzök, mert hízni nem szabad, ami szintén a korommal jár. Kitaláltam hát egy jó fogyókúrát. Megetetem éhes diák gyerekekkel, amiket főzök s így ártalmatlan ez a játékom. Mindennap van egy-két látogatóm, akit lelkigondozottamnak mondhatok. Ebédnél az asztali áldás nálam az ostrom óta szent dolog s a délutáni levelezésem sem ér semmit, de egyéb írásom sem, imádság nélkül. Mire eljön az este, csokorba fogom azt a sok-sok megköszönni valót, ami egy nap alatt kis életemben összegyűlt. És így kiderül, hogy nem kötelességből, de szükségszerűen szüntelen imádkozás az életem és ez benne a legfőbb jó. * Uj magyar könyv a gályarabokról A Magyar Helikon az Európa Könyvkiadó gondozásában ritka szépségű könyvvel örvendeztette meg a magyar olvasóközönséget. A 170 oldalas, fényes ikonolux műnyomó papíron 8000 példányban megjelent reprezentatív könyvben első ízben kapja kézbe a magyar olvasó a gályarabságra és annak előzményeire vonatkozó egykorú irodalom négy kimagasló dokumentumát: Kocsi Csergő Bálint pápai rektornak Bőd Péter által magyarra fordított ,,Kősziklán épült ház ostroma” című művét (1676), egy ismeretlen holland szerzőnek „Rövid és hiteles beszámoló” (1676) című írását és két evangélikus prédikátorunknak kéziratos munkáját: Masznyik (Masnicius) Tóbiás „Hallatlan börtönper” (1676) és Simonides János „Minden szentek galériája” (Galéria omnium sanctorum, 1675) című, kortörténeti szempontból is rendkívül érdekes írásait. Azért is jeletős ez a gyűjtemény, mert eddig sem Masznyik. sem Simonides kéziratai nem jelentek meg magyar fordításban, ugyanakkor az általuk készített és itt zömében első ízben publikált, eredeti színes tollrajzok, illetve tusrajzok igen szép és értékes korabeli dokumentumok. Az Evangélikus Országos Levéltárban levő, páncélszekrényben őrzött Masznyik-kézirat húsz szines tollrajza a könyv kiemelkedő értéke,
