Calvin Synod Herald, 1976 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9-10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Religious Paper Founded in 1900 OFFICIAL GROAN OF THE CALVIN SYNOD — UNITED CHURCH OF CHRIST <J\Calvin, 1535 Aetatis suae 26. Ott ül a tornyos, vén Basileában, fiatalon, a zord idők fokán. Helvét magasság ég a messzeségben s a kor viharsugára homlokán. Páris felől piros máglyák lobognak, jajgatva sír egy messzi, tompa kar. Ádám esendő, átkozott fajában lázad a bűn és zúg a zűrzavar. Vergődve látja lázmeleg szemével, igazság annyi hőse hogy zuhan. S kitör a jajszó nyugtalan szívéből: Meddig a próba, meddig még, Uram? A vörös Münster várja már Erasmust, az őszt, ld hullva is világtudás. De Pál apostol óriás alakja fölébe nő, mint égő látomás. S feleletül mögötte felmagaslik a vérestestű embernek-fia: fény hull sebéből és a fény zenéje: Egyedül Istené a glória. S két szót kiált a bibliás magasság, hogy megkondul belé a végtelen: Eleve-elrendeltetés az egyik, s megváltó arcú társa: kegyelem. S megered tolla lázas éjszakákon, és növekedve ír és írva nő. Amit leír, a századokba csendül, sors lesz belőle, szellem és erő. Acélos új rend, győzelmes tanítás, világformáló s mégis ősi szó. S teremtve hull a szomjazó szívekbe: Igaz Tudomány. Institutio. Áprüy Lajos “KRISZTUSBAN” Pál apostol teológiája mindenkor időszerű. Teológiája központi gondolata a Krisztusban létei. Teológiája summája: a Krisztussal való egység. Megtérése után az bizonyul be, hogy Krisztusban elrejtett emberré (“man in Christ”) lett, az élet olyan minőségébe lépett át, amelyik azelőtt teljesen akaratán túl esett. Apostoli megtapasztalása „előtt” és „utánijának kontrasztja mindig szem előtt tartandó, hogy Krisztusban létele jelentőségét megértsük. A tény az, hogy a nagy esemény után a lét új példája lett (new mode of existence), amelyben, ami azelőtt idegen volt számára, és ami után mélységesen sóvárgott, ma féltveőrzött kincsévé lett. A Krisztusban létei gondolatát sokszor használja, s teológiájának ez a fókusza, a keresztyénség igazi szíve. A megigazulás, megbékélés és megváltás — a Jézus Krisztusban létei kifejezése. A megtapasztalás és értelme (ésszerűsége). Vizsgáljuk meg Pálnál az üdvözülés fogalmát. Először az élményt magát, aztán értelmét (rational) nézzük. Pál látta a különbséget Isten és ember élete között. Ha tökéletes viszonyban lenni Istennel, jelenti az ember rendeltetését, és ez Isten követelménye is, ezt az ember magától nem érheti el. Ő, mint minden zsidó, a maga igazságát kereste, de nem vetette alá magát Isten igazságának. Amikor Pál Isten igazságáról beszél, ezt az üdvösségre vonatkoztatva érti. Isten törvényben kijelentett akaratát próbálhatja követni az ember, amint ő is kereste, de az ilyen követés nem eredményezett bensőséges vallásosságot. Amint előző énjét megrajzolja, látja, hogy az erőtelen, nem az, aminek kellett lennie. Ha tehát az ember rendeltetésének és Isten követelményének találkoznia kell, ehhez valami sokkal erősebb erő szükséges, mint az ember saját lelki indítéka. (Erre mutat rá a modern pszihológia: Isten és a még meg nem váltott ember viszonya!) Az út megnyílt, amikor elfogadta mindazt, amit nyújtott neki Isten a Jézus Krisztusban. Ekkor fedezte föl, amiről az első keresztyének bizonyságot tettek már: hogy amikor Jézus, akit fölemelt az Isten, Ürnak fogadtatik el, akkor gyarapszik meg a lelki erő, mely lehetetlen állapotából kiemeli az embert, és kijelenteti vele: hogy mindenre van ereje (t.i. az Urban). Azt mondja, hogy Isten r
