Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1975-11-01 / 11-12. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Temetési beszéd Ravasz László koporsójánál Eltemette Borzsák Sándor Leányfalu-Pócsmegyer-i lelkész. Zsid. 13:7-8 Emlékezzetek meg... Amikor értesültem arról, hogy testamentomba foglalt meghagyás alapján nekem kell szolgálnom annak a temetésén, aki több mint fél évszázadon át különféle őrhelyeken szolgált, de legfőbb tisztének mindig és mindenütt Isten igéjének hirdetését tartotta, — akkor az imént felolvasott, ismeretlen írótól származó ismert sorok jöttek előmbe: Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek. . . Azért írta meg a szentíró e — szinte közbevetett — sorokat, mert a gyülekezet már temetett, már szép és fájdalmas időre tekinthetett vissza, és az élőknek mindenkor feladatává tette a hálás emlékezést. — Nem is akarok mást, mint emlékeztetve bizonyságot tenni. S míg annak, akinek koporsója mellett mélységes megilletődéssel megáll a hatalmas gyülekezet — egyik könyve, találóan ORGONAZÚGÁS, — ez csupán kicsiny harang csengő szava próbál lenni, amilyen Leányfalu kis harangjáé. Emlékezzetek! Emlékezzetek Bánffyhunyad szülöttjére, akit majdnem 93 esztendővel ezelőtt öleltek magukhoz féltőén a boldog szülők, s úgy érezték, még a harangok is szebben szóltak, amikor megkeresztelték. Zúgjatok hunyadi harangok, emlékezzetek a nagy szülöttre, az évszázad igehirdetőjére! Emlékezzetek! Emlékezzünk a kolozsvári teológusra és profeszszorra, aki fiatalon nyerte el a professzori széket, hogy tanítómestere lett azoknak, akiknek nemrég még diáktársa volt. Közben prédikált a Farkas utcában. Halk szavára egyre jobban megtelt az ősi templom, amint szólotta a látásokat. Emlékezzünk a tanítómesterre, akitől a gyülekezeti igehirdetésről írott könyvéből, közvetlenül vagy közvetve, minden igehirdető sokat tanulhatott. Emlékezzetek! Emlékezzünk a Budapesti Kálvin-téri egyházközség lelkipásztorára. Egy templomban, egy gyülekezetnek, de szinte az egész magyar népnek prédikált, Udvarhelytől az Óceánon túlig, csodálatosan szép, tiszta aranyjánosi magyar nyelven. — Szinte természetes, hogy egyik szüleihez vivő útján, végtelen boldogsággal szorongatta meg kezét a román kalauz és tört magyarsággal mondta: Most látok egy embert, akit sokat hallani otthon. ., a rádióban. ., családdal együtt. — Legutóbbi otthoni, családi úrvacsorázásakor felvillant előttem, mennyien hallgathatták, vették el kezéből a szent jegyeket, kapták általa az áldást kereszteléskor, konfirmációkor, esketéskor, — hány ember koporsója mellett hirdette a vigasztalás evangéliumát. Egy-egy nagypénteki és szilveszteri elmélkedése szinte országos esemény volt. Érthető mert „mélységes irodalmi kultúra hatja át beszédeit, filozófiai műveit, irodalomtörténeti esseyt” — állapítja meg róla az elfogulatlan, nagy irodalomtörténész (Szerb Antal). — Kálvin-tér nagy harangjának komor zúgása emlékeztessen a nagy magvetőre. Emlékezzetek! Emlékezzünk Dunamellék őrállójára. 27 évi szolgálata alatt a kerület 300 templomát végiglátogatta, alföldi nagy és baranyai kis fehér templomokban mindenütt prédikált. Mennyi ünnepélyes harangzúgás köszöntötte, különböző felekezetek templomának tornyából, tisztelettel. Mint figyeltük, még mint gyermekek, lélegzetvisszafojtva, a mi templomunkban, minden szavát. Idézzétek fel emlékezetetek tárházából, mint járt a ti gyülekezetetekben is! Emlékezzetek! S emlékezzünk Leányfalu öregjére, az ottani kis gyülekezet legöregebb férfi tagjára. 90 éves koráig példás hűséggel jött, — bármilyen időben. Életnek beszéde volt ez a szótlan prédikáció-sorozat. Elmélyülten imádkozott és ő, a nagygazdagságú igehirdető, az igének alázatos, figyelmes hallgatója volt. Mindig megköszönte az igét. S mikor már nem tudott jönni, csak otthonából figyelte a pócsmegyeri harangok szavát. Valahányszor elmentem hozzá, mindig megkérdezte: mi volt az ige, mit mondott az ige? És ma, fél 12-kor megszólalt Leányfalu kis harangja is, hogy csilingelje: Csillagvilágokat elhagyva már, elfáradt lelke haza talált. .. (422. ének) Kivételesen hosszú időt megért, túl a 70, avagy 80 esztendőn, és ezalatt mindent megért, és most hazatért mennyei Atyjához. Ami érvényes volt az első században, az érvényes a huszadikban is: akik Isten igéjét szólották, azokra is egyszercsak emlékeztünk, mert elmennek ők is, a minden földinek útján. Egyének és korszakok, bármilyenek voltak is, elmennek és lezárulnak; Jézus Krisztus azonban tegnap és ma és mind
