Calvin Synod Herald, 1975 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1975-11-01 / 11-12. szám

12 CALVIN SYNOD HERALD Bethlen Otthon új épületét felavató beszéd Ünneplő gyülekezet! Szívünkben még zeng a hálaadás himnusza, lel­kűnkben az Istent dicsőítő beszédek, amikor meg­állunk ez új épület ajtói, kapuja előtt, hogy felavassuk, megnyissuk ajtaját és átadjuk magasztos, szent ren­deltetésének. íme az álmok, a látomások valóra váltak ismét. Isten nem hagyta el az Ő idegenbe szakadt magyar református népét, hanem új alkotások, új csodák meg­valósítására tette képessé. Itt áll előttünk a maga teljes szépségében a ki­bővült, megújhodott, a modern igényeknek és köve­telményeknek megfelelő Bethlen Otthon. Egyik új­ságíró azt írta róla, hogy a reformátusok nem öregek Házát, nem öreg Otthont, hanem palotát építettek megfáradt, elaggott vagy beteg tagjaik számára, hogy életük alkonyán itt megpihenjenek és békességet, nyugalmat találjanak. Hát nem Isten csodája-e, hogy egy szegény, ül­dözött, mindenéből kifosztott nép kijön ide egy tarisz­nyával a vállán, semmije nincs, csak az ősei hite, s itt néhány évtized alatt hatalmas alkotásokkal írja be nevét az új haza történetébe. Templomok százait, is­kolák, kultúr-paloták százait építi meg. Megalkotja testvérsegítő intézményeit, amelyek közül számunkra legdrágább a Református Egyesület, és szeretet-intéz­­ményeink a Bethlen Otthon, ahol árváinkról, felbom­lott családok elhagyott gyermekeiről és megrokkant, életük alkonyán járó öregeinkről gondoskodunk. En­nek a szeretet-intézménynek az alapját a Református Egyesület vetette meg, amikor 1906-ban Trentonban a közgyűlés asztalára első nagy adományát letette azzal, hogy nekünk nemcsak betegeink, özvegyeink vannak, hanem árváink és öregeink, akikről gondos­kodni szent kötelességünk. Tizenöt év telt el, amíg az álom valóra vált, s megvettünk itt egy ősi kúriát ezzel a kis templommal, amelyet még a Mellonok építettek, s ma is ragaszkodnak hozzá, hogy eredeti formájában őrizzük meg. Hol vannak már azok a régi, rozoga épületek? Lenn a modern gyermek-otthon, itt ez a gyönyörű palota, amely hirdeti az amerikai magyar reformá­­tusság hitét, lelki és szellemi emelkedettségét, alkotó­­képességét. Itt nemcsak az amerikai magyar reformá­­tusságnak, hanem az egész amerikai magyarság szíve dobog. Ez nemcsak a mienk, nemcsak a Református Egyesületé, amely létre hozta, fenntartotta, s amely­nek több mint két millió dollárja van benne, ez nem­csak a miénk, az egyházaké, hanem az egész amerikai magyarságé, mert falai között vallásfelekezeti kü­lönbség nélkül találnak otthont és gondviselést az árvák és öregek. Ez közös kincsünk, közös alkotásunk. Áldjuk a nagy Istent, hogy kiépíthettük, kiter­jeszthettük a mi szeretet otthonunkat, hogy megál­dotta az álmot, a szeretet nagy látomását, hogy meg­érhettük ezt a napot. Ne féltsük az amerikai magyar reformátusságnak és magyarságnak a jövőjét. Ez az új alkotás, ezek a falak Isten megtartó kegyelméről beszélnek. Ha van hitünk, van jövőnk. Ez az új alkotás itt a ligonieri hegyen — Mória hegyén — az amerikai magyar és református nép hitének, szerető szívének látható és valósággal érzékelhető monumentuma: amely hitet ad, reménységet ad, otthont nyújt az elesetteknek, a megfáradtaknak, a gyengélkedőknek, betegeknek. Egy otthoni látogató, amikor meglátta a 30-as útról itt a hegyen az épületet, azt kérdezte, hogy mi az a csodálatos palota ott a magasban? Mikor meg­mondottuk neki, hogy az a mi Bethlen Otthonunk, a magyarság drága kincse, így kiáltott fel, elragadta­tással: „Kis Magyarország, Haza ott a magasban, az idegenben”. Illyés Gyulának, a nagy költőnek, van egy csodá­latos verse „Haza a magasban” a magyarság megma­radásáról szól a határokon túl, a határokon felül, ha­tárok nélkül. Két héttel ezelőtt Elnökünk tanácsadóira hall­gatva, Helsinkiben aláírta azt a végzetes szerződést, amely állandósítja és megváltozhatatlannak minősíti az oroszok által elrabolt területek mai határait. Ezzel elzártak, rabságra ítéltek 120 millió embert — közöt­tük 10 millió magyart. Kell lenni hát egy határokon felüli, magasabb szintű magyarságnak. Ez a magyarság megmaradásá­nak egyetlen feltétele. „Kis Magyarország”, „Haza a magasban”, a határokon felül, a határokon kívül és határok nélkül. Ez Ligonier! Ez a Bethlen Otthon, ez az Egyesület, ez a washingtoni Kossuth Ház, ez a száz meg száz templom, iskola, testvérsegítő intéz­mények. Ne féljetek! Az Isten adott reményt! Az Isten megtart bennünket! Ebben a hitben áldom meg ezt az új épületet, adom át magasztos rendeltetésének. Találjanak itt otthont, szeretetteljes gondozást, békességet, nyugal­mat életük alkonyán a mi megfáradt öregeink. Megáldom és felavatom és felszentelem a Szent Háromság, egy, örök, igaz Isten nevében, az Atyának, a Fiúnak, Szent Lélek Istennek nevében. — Ámen. Dr. Béky Zoltán, tb. püspök, elnök.--------------^ -----------------­HUNGÁRIA filefavi Filiczky János (1580-1622) költő, sárospataki tanár és rektor görög és latin epigrammája magyar fordítása: Nagy nevem óh hova tűnt? Hova sújt engem a Végzet Mélyen alá vagy szörnyű haragja egy isteni lénynek; Engem a boldog anyát, sok magzatú büszke királynőt? Most hajh! elveszítém jogaram, hajh! porba’ hatalmam! Mind oda gyermekem is, kit a kard döntött le a sírba, Kit meg rabságnak nyom igája szolgai módon. És panaszolnom sem szabad immár. Tiltja a Végzet, Mert hiszen elsíratni ilyen gyászt, hol van elég könny? Beöthy Zsolt, A magyar irodalom története. Bp. 1896.

Next

/
Thumbnails
Contents