Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-05-01 / 5. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD Amikor Pünkösd napját ünnepeljük, akkor megemlékezünk Krisztus szavairól: “Szükség néktek újonnan születnetek.” így, ahogyan most vagyunk, nem vagyunk alkalmasok Isten országára. Ilyen kevés jósággal, ilyen kevés szeretettel, ilyen kevés megértéssel nem lehetünk igazán Krisztus népe. Szükségünk van arra, hogy megváltozzunk. Az éhezőnek szükséges a kenyér; a betegnek az orvosság; a fáradt embernek a nyugalom. Akinek vérzik az ütőere, annak el kell kötni az ütőerét, mert különben elvérzik. Aki igazán keresztyén ember akar lenni, annak újonnan kell születnie. A régi, ó-embemek meg kell halni bennünk, és Krisztusnak kell élni. Szükségünk van arra, hogy a Szentlélek Isten megváltoztasson bennünket, irányítsa egész életünket. Ezt nem szabad halogatni. Ennek a változásnak meg kell történni az életünkben, most ebben az órában, mert holnap talán késő lesz. Szükség nékünk újonnan születnünk, megváltoznunk, mássá lennünk. Ez pünkösd örök tanítása, örök üzenete mindnyájunk számára. Becske Lajos S:ö/d c János 15:1-6 Itt mindig vágni kell... Már oltáskor vesszőt és szemet, Az ültetéskor hajtást, gyökeret, És évről-évre minden venyigét, Burjánzó lombot, gyomos föld rögét. Itt minden éles: fűrész, kapa, kés, — Szívós harc ez a földmívelés, Hogy végül szép és bő termés legyen, Mennyi vágás! De mind értelmesen. Míg ásom, metszem és nyesegetem, Terád gondolok Atyám, Istenem. De sokszor vágsz, égi Szőlőmíves! Ez testemnek soha nem kellemes, De Szent Lelked újjá szült engemet, Kezdem érteni a vágást, sebet. Te vaktában soha nem dolgozol, — Mint bölcs Gazda, azon munkálkodói, Hogy Krisztusban beoltott életem Ne burjánzó, — gyümölcstermő legyen. Győri József A HIMNUSZ REFORMÁTUS SZEMMEL Vasárnapról vasárnapra sok református gyülekezet imádkozik Kölcsey szavaival nemzetéért. Az okos reménység és józan felelősség állít minket történelmünk Ura elé. Kölcsey — aki csekei magányában is az ország érverését ügyelte — a legjobb helyhez fordult. Ő — ott, akkor — nem „hivatalos” állami Himnuszt írt. Leikéből fakadt imádságot rótt 1823 januárjában papírra. Egy későbbi megpróbált, de reménységben élő nemzedék tette magáévá e keresztyén reménységben született imádságot. Mécsvilágnál írt a csekei remete — s a ferenci abszolutizmus korában több fény nem is volt az országban. A napóleoni háborúk után elhamvadt a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” üstökösfénye. A „Szentszövetség” még arról is gondoskodni akart, hogy lehetőleg a hajnal se érkezzék meg időben. Kölcsey már ekkor foglalkozott a szatmári adózó nép ügyével — a jobbágyok, zsellérek katasztrofális helyzetével (25,000 család közül háromezernek egyáltalán nem volt lakása). Egy egyre konzervatívabbá váló rendi szellem és a sürgető társadalmi megoldások között őrlődik. Minél inkább szűkíti a sötétség a mécsvilág körét, a lélekben annál nagyobb fény gyúl. S e fényben írja meg Himnusza csodálatos sorait: „Isten, áldd meg a magyart...” Vannak, akik szörnyű pesszimizmust hallanak ki e sorokból. Vannak, akik itt az emberi reménytelenség pokoljárásáról beszélnek, s a Himnuszt szép remények sírfeliratának tekintik. De erről szó sincs! Aki ismeri a magyar református szellemiséget, s akinek alapos biblikus tájékozottsága van, állíthatja, hogy Kölcsey Himnusza: örömének. A valóság igazi összefüggéseit felfedező ember, s egyben a keresztyén reménység örömhimnusza. Állítsuk össze Kölcsey lelki mozaikképét. Legyen szabad e munka közben az olvasó szíves figyelmét a Reformátusok Lapja 1968. augusztus 25-i számában megjelent elemzésre is felhívni. Tehát Kölcsey élete legtermékenyebb negyedrészét a debreceni református kollégiumban töltötte, mely szülői ház helyett otthona volt és lelki nevelője az elárvult gyermeknek. Itt megtanulta egy életre szólóan, hogy a Szentírás hitünk és életünk egyetlen zsinórmértéke. És legfőbb erőforrásunk. Emellé állítsuk oda gondolatait, miket pár nappal a Himnusz megírása után vetett papírra: „Itt az írás, forgassátok, érett ésszel, józanon...” (Vanitatum vanitas.) E versét nagyon tévesen a világirodalom legpesszimistább költeményei közé sorolja az — aki nem érti Kölcsey szellemi alkatát. (Jó lenne egyszer arról az oldalról megközelíteni, hogy e vers a csekei remeteségben élő költő üzenete népe elnyomóinak, a haladás kerékkötőinek! ) A debreceni kollégium és szellemi köre a magyar református történelemszemlélet nagy hatású ápolója. Ez a történelemszemlélet a XVI. századi magyar reformátorok igehirdetésében gyökerezik. De nemcsak ebben. Benczédi Székely István, a szikszói prédikátor megírta a legelső magyar nyelvű világtörténeti művet. Az ő szemléletét viszont a majdani híressé vált bibliafordító: Károli Gáspár fejtette ki és alkalmazta a „Két könyv minden országoknak és kirlályoknak jó és gonosz szerencséjeknek okairól ...” c. művében. A Mohács utáni szétszaggatott ország és elnyomott nép nemzeti létértelmezéséért
