Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-04-01 / 4. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATAHAK ELNÖKSÉGE BUDAPEST XIV., ABONYI UTCA 21. * TELEFON: 227-870, 227-878, 227-87? K. 1100/1972. S2S. Pótis2:teletU B E R E T Z ARP. J) püspök urnák Ham mond Budapeet, 1972. november 17. Pőtiszteletü Püspök Ur! A Magyarországi Református Egyház'Zsinati Tanácsa szeptember 16-án jelentést hallgatott meg és fogadott el a Debreceni Református Kollégium épülete renoválási munkálatainak befejezéséről. A Zsinati Tanács határozatban mondott köszönetét azoknak a testvéregyházaknak és egyházi szervezeteknek, amelyek e nagy vállalkozást figyelemmel kisérték és segitették. Engedje meg, hogy e határozatot és a renoválási munkálatokról szóló jelentést levelemhez csatoltan, átnyújtsam. Megragadom az alkalmat és külön is őszinte köszönetünket fejezem ki a Kálvin Magyar Egyházkerületnek azért a támogatásáért, amellyel hozzájárult az egyházunk életében olyan fontos szolgálatot végző ősi iskola megújulásához. Kérem adja át őszinte hálánk kifejezését azoknak a testületeknek és testvéreknek, akik ezt a segítséget lehetővé tették. Kérjük, legyenek velünk egyek az azért való könyörgésben, hogy megvalósuljon mindannyi ónlc közös kívánsága: a Debreceni Református Kollégium a megújult keretek között gyümölcsözően töltse be hivatását. Legyen Isten gazdag áldása további szolgálatunkon. Atyafiságos köszöntéssel: /Dr. Bartha Tibor/ püspök a Zsinat lelkészi elnöke Kivonat A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának az 1972. szeptember 15-i, debreceni ülésén hozott határozatából: — A Magyarországi Református Egyház Zsinati vesszük számba egymást, mint akik egy elveszettnek hitt ládafiából kerültek elő. — Mintha ismernők egymást! — lelkesedem. — Mintha nemigen — mondja. — Ugyanbizony mikor találkoztunk volna? — Hát, amikor még vargyasiak voltunk. Ott leégett volt özvegy Daniel Ferencné udvarháza, s annak a kazettás mennyezetét Sütő János és József bátyánk készítette, majd később János fia, Samu fogott hozzá a reneszánsz ajtóhoz, aminek oly nagy híre ment a faragóművészetben. Samu ugyanis már akkortájt párkányozó gyalut, túróenyvet használt, ami nagy dolog volt. Vargyason élt és dolgozott a festéktörő Sütő Pál is, majd annak unokája, István, továbbá István fia, III. József — a másodikkal nem tudni mi lett, remélhetőleg nem ő volt a németrómai császár — és IV. József. Ez utóbbi nagy hírnévre tett szert a homoródoklándi és homoródszentmártoni templomok díszítő munkálataival, főleg a festett karzatokkal. Ugyanő vetődött el végül Pusztakamarásra, a szülőfalumba, ahol a Kemény család udvarházában végzett asztalosmunkát. Ez idő tájt kerültek a Sütők Marosvécsre is, ahol ugyancsak nagy keletje volt az asztalosmunkának és a tulipántos ládának. így váltunk el, ha jól emlékszem, éppen Tanácsa, 1972. szeptember 16-án Debrecenben, a Tiszántúli Egyházkerület tanácstermében tartott ünnepi ülésén Isten iránti hálaadással veszi tudomásul és fogadja el a Debreceni Református Kollégium felújításáról előterjesztett jelentést. Magasztalja Istent azért a nagy jótéteményéért, hogy meghallgatta a könyörgéseinket és megvalósulni engedte a Zsinati Tanács 1966-ban hozott ama határozatát, amely — az 1567. évi debreceni alkotmányozó Zsinat 400. évfordulójára való hálás emlékezés jegyében — elrendelte a Kollégium felújítását. — A Zsinati Tanács szeretettel gondol azokra a külföldi testvéregyházakra és egyházi szervezetekre, amelyek imádságos érdeklődéssel kísérték a Kollégium megújulását, sőt számottevő anyagi támogatásukkal részt vállaltak annak megvalósításában. Fogadják a Zsinati Tanács — egész egyházunk nevében kifejezett — köszönetét együtt és egyenként mindazoknak, akik adományukkal hozzájárultak Alma Materünk méltó áldozattal ékesítéséhez. Legyen áldás az adakozókon és magasztaltassék az egyház Ura, aki a hit és szeretet kötelékével, a Lélek egységébe kapcsolja övéit nyelvi és földrajzi határok fölött. Legyen áldott az Ő háromszor szent neve az Una Sancta valóságáért, s munkálja Ő ezután is Igéje és Szentlelke által, hogy Néki engedelmeskedve, a Tőle nyert világosság mértéke szerint lehessünk mint Krisztus tanúi, felkenetésének és szolgálatának részesei, foglalatosak a kölcsönös adásban és vevésben, épülvén egymás hite és szeretete által, együtt munkálkodva az Ő nagy nevének dicsőségére és az egész emberi nemzetség javára végzett szolgálatokban: “orando el laborando”. Fiátfalván, mert kezdetben, mikor az említett udvarház leégett, még ott lakott az egész család az Ugronok földjén. — Most már nekem is rémlik — vakarja fejét a rokon. — Régecske volt. — Mindössze négyszáz esztendeje, vagyis 1568- ban. Ezt a tudós ifjú Kós Károlytól tudom, aki egyik értekezésében alaposan utánanézett az egész famíliának. — Hát akkor jó, hogy kivártuk egymást! — El is veszhettünk volna valahol útközben. A találkozás örömére meg kellene most inni egy pohár bort, valamit, de sürget a gyűlés, azután a másik a szomszéd faluban, így hát csak nézzük egymást, hogy módosított-e rajtunk valamit az idő. Négyszáz év alatt lehetett alkalma. Néhány kudarcnak a jelét véste az arcunkra meg a szemünkbe, egyébként maradtunk, akik eddig is voltunk, legföljebb annyi változással, hogy az udvarházépítő, templomberendező család kései sarja — ifjú Sütő Béla, aki 1919-ben született — valamivel kisebb méretű munkák fölé hajol: alkalmi rendelésre, hetivásárokra bababútort készít. Kicsi bölcsőt, mit a két ujja között renget. De abból még kinőhet valami. Sütő András: Rigó és apostol. Kriterion, Bukarest, 1970.
