Calvin Synod Herald, 1973 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 életedet... Aki jött, hogy boldoggá tegyen, úgy, ahogy vagy: királyt a trónján, szolgát szolgálatában .. . Életed akkor lesz áldott, ha karácsonykor megnyílik a szíved, ha a karácsonyi be nem fogadott gyermeg nálad marad: azaz, ha befogadod Uradat. Nélküle nincs karácsony, nincs áldott, boldog élet! Ha befogadod Őt, ha engeded, hogy letörölje könnyeidet, csókjával gyógyítsa szíved sebét, magányodban veled legyen — mi más kellene még e világon .. ? Ő hozzád jött, hogy veled maradjon, Immanuel legyen számodra, hogy egy szebb élet napsugarát hozza neked... Áldott, csodálatos szent karácsony.., valaki eljött, megtisztította életemet, meggyógyította szívemet, szent titkot súgott fülembe, s érzem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett... d) Életünk hálaadó és bizomjságtevő élet lesz. A hívő lélek a karácsonyban megtalálja Szabadítóját, életét megtartó Ura kezébe teszi. Érzi, hogy csak Szabadítója ölében boldog igazán. Érzi, hogy Isten végtelenül szerette és megáldotta. E végtelen kegyelem megnyilvánulására megváltott élete gyümölcstermő életté lesz. Mert Krisztussal van, s mert Krisztus vele van — Immanuel — megváltott élete Isten iránt hálaadásban nyilvánul meg. Tudja, honnan szabadult meg, mi volt és kivé formálta az Űr... Kárhozatra ítélt emberből Isten gyermeke lett... Élete a végtelen megtartó szeretet szemlélése, csodálása, dicsőítése, és hálaadás a fölmérhetetlen adományért. Hálát adni csak az tud, aki elfogadta az örökélet adóját: Krisztust. A Krisztusban élő ember második gyümölcse a bizonyságtevés. Elmondja kibeszélhetetlen boldogsággal embertársainak, mit jelent számára Krisztus. Ezt csak az tudja, aki várta Őt és akihez megérkezett és vele maradt — Immanuel. Nem elég tudni Krisztusról. Az marad meg, aki Krisztussal van és akivel van Krisztus. Keresztyén ember az, aki Krisztussal jár, aki számára Krisztus megtartott élete egyetlen öröme, reménysége, oltalma és ereje. Azért tud bizonyságot tenni Róla, mert emberi hangján és minden életmozzanatán maga Krisztus szól belőle, tesz magáról bizonyságot. így lesz a megváltott lélek Krisztus eszközévé, Isten munkatársává, hogy Krisztus legyen minden mindenekben. Áldott, csodálatos szent karácsony .., eljött Krisztus, velem van — Immanuel —, s életem száradó fája kivirágzott és gyümölcsöt terem ... Immanuel — velünk az Isten! — csendül ma is végig a világon a legcsodálatosabb, legörömteljesebb üzenet. .. Áthatol tengereken, hegyeken, emberi okoskodásokon, párnázott ajtókon, tömlöcfalakon és drótkerítéseken ... A szabadulásra várót Szabadítójától nem lehet elzárni.., Krisztus elé: — „fölfelé” — nem lehet szöges drótot húzni... Immanuel — hangzik a szabadulást hirdető, minden, a végső erő összeszedésére késztető, örvendetes isteni biztatás: Ne félj, ne csüggedj: Krisztus megszületett, velünk az Isten . .! Jövel, várunk — Immanuel..! Ámen. Vitéz Ferenc Franklini gyertyatartó Máté 5:15,16. Jelenések 2:2 5. Örülnünk kellene és könny van a szemünkben. Nem különös és szomorú? Ma, pünkösdkor, a Krisztus Egyháza születési ünnepe van s ezen a napon szűnik meg ez az egyház, Krisztus Urunknak magyar földről Amerikába átplántált, egykor virágzó, szép magyar egyháza. Jézus Krisztus a felvett igében az emberi életet a gyertyához hasonlítja és azt mondja, hogy a gyertyát nem teszik véka alá, de a gyertyatartóba, bogy fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Érdekes, a Jelenések könyve már nemcsak az emberekre gondol, de azok közösségére, s így az efézusi gyülekezettel kapcsolatosan elmondva minden jó tulajdonságukat, végül vádként hozza fel: „az első szeretetedet elhagytad.” S ezért kimozdítom gyertyatartódat helyéből! Szép gyertyatartója volt Krisztus Egyetemes Egyházának ez a franklini magyar gyülekezet. Alakult 1908. november 15-én. Itt van egy testvérünk: Dekmár Albert, ki mint 18 éves ifjú, jelen volt a közgyűlésen. Egykor 300 magyar tartozott ehhez az egyházhoz. Istenem, milyen szép is volt az az idő! Franklin utcái magyar beszédtől voltak hangosak, magyar muskátlis ablakú házakban lakott az én becsületes, dolgozó népem. Szép gyertyatartója volt Krisztusnak ez a gyülekezet, minden szép tulajdonságokkal rendelkezve, akárcsak egykor az efézusi gyülekezet. Nézzük az igét. Tudom a te dolgaidat és a te fáradságodat! Minden dolgukat igyekeztek lelkiismeretesen és becsületesen végezni, mivel kivívták a közmegbecsülést, elismerést: „büszkék vagyunk a magyarokra.” Sok fáradságot áldoztak a munka oltárán, 1,200 méter mélyen a föld mélyében bányászva, életveszélyes helyzetben, csoda-e, ha 15 ott lelte halálát. Tudom, hogy terhet viseltél! A mindennapi élet munkaterhe mellett, mely a magyar föld kéklő éghez és napsütéshez szokott fiát a föld mélyében vakondmunkára kényszerítette, egy másik terhet is szívesen felvett magára: az egyház fenntartásának terhét! Mert az idegenben honvágy-dúlta lelke csak a templomban pihent meg: a szürke templom és a körülötte megvásárolt föld, magyar föld volt, úgy érezte, annak egy darabja! A nyolc centes órabérből szívesen áldozott reá. Nemcsak az egyházra jutott a kevésből, de magyar közösügyre: Fraternális Egyesületeknek. Papjaik ajkáról elhangzó felhívás nyomán közösségi, testvéri érzésük sok németországi és hazai 56-os magyar menekültnek adott szállást, kenyeret és munkát, így igaz az ige: tudom, hogy terhet viseltél! Tudom, béketűrő vagy... A délceg, büszke, dacos magyar — idekint szelíd bárány lett: a jobb jövő reményében, a megálmodott hazai új földért, új
