ifj. Zsoldos Ferenc: Amire emlékszem 1832–1867. Egy szentesi iparoslegény vándorútja - A történelem sodrában 3. (Szentes, 2013)

Amire Emlékszem

lő ruhámat Debrecenben hagytam Bujdosó Gábor uramnál. Említőm előbb, hogy a csizmámat saját magam hasítottam ki, hogy a lábamon ejtett sebeket ne törje, a felöltőm és a nadrágom is felénél jobban el volt viselve, szóval ruházatom kevés bizalmat ébresztett, szánalmasan néztem ki. No de azt szokták mondani, ahol legnagyobb a veszély ott legközelebb a segítség. Azon jó reményben feküdtem le és keltem fel. Ballagtam 8 óra tájon a vendéglőbe megtudandó, hogy a várva várt vállalkozó úr megérkezett-e. Milyen nagy lett örömem, mikor hallottam, hogy már reggeliznek. De mikor hallottam, hogy azonnal tovább utaznak, a szobába mentem nem igen szép ajánló levelet mutató öltözetemben. Az igazgató úr azt kérdezte: - Hát így van? Erre nem mondhattam mást, hogy még úgyabban, mert az este a kenyerem elköltöttem, ma még nem ettem. Sem pénzem, sem emberségem; olyan sorban vagyok Önök miatt, amit nem érdemeltem. Na jó! - felel az Igazgató úr, adjon neki 100 forintot Eizenberger, legyen legalább kenyérre valója. A százast véve, azonnal a közeli boltba vivém, ott meg kicsi híján el nem fogatott a kereskedő, hogy hol vettem azt a nagy pénzt. Csak mikor beigazoltam, hogy vasúti munkás vagyok, és most adta a vállalkozó, váltotta fel és akart kezet szorítani, de én azon szavakkal utasítottam vissza az ajánlott jobbot, hogy máskor ne a ruhát, hanem az embert nézze!

Mikorra az én 100 forintom elfogyott, a víz is nagy részben elpárolgott, hagyva maga után elázott

25