István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

nyesülni. Húsvétkor és más ünnepeken voltak olyan keresztjáró napok. Szentképekkel jártunk házról-házra, falu- ról-falura, két hétig is. Én mentem elöl egy nagy Szűz Mária képpel. A pénzkasszás is én voltam. Volt a papnak egy szürke lova, az meg jött utánunk, mert kaptunk lisztet, húst, vajat, tojást. Este mindig elosztottuk az imádság díjat. Itt is haza gondoltam - ha látnák, hogy milyen vallásos vagyok. Igaz a pénzt néha megzsebeltem, de úgy voltam véle, hogy a Szűz Mária nem fog elárulni. Tehát az élet ilyen volt.

Aztán meg foglalkoztam gyapjúcsizma csinálással, ló meg tehéngyógyítással. Mindegy volt, mert nem igen értettem egyikhez sem. A kártyavetéssel is nagy sikerem volt, ha nem is mindig, mert olykor szerelmi ügyekbe is belekártyáztam. Volt egy érdekes esetem. Egy falubeli no eljött hozzám, hogy vessem meg a kártyát, mert a férje két hónapja nem írt, egy falusi ember meg azt mondta a nőnek, hogy a férjének van egy asszonya. Ezt ő nékem szépen elmagyarázta és kérte, hogy a kártya kimutatja-e, és hogy megfizeti. Nekem meg kellett a pénz. Bolond fejjel kiraktam a kártyát, amit még alig ismertem. De mindegy, pénz állt a házhoz. Mondtam neki, hogy a férjének van egy nője, ő pedig hozzá fogott nagyon sírni. Még meg is bántam, hogy ilyet miért mondtam neki, de hát a pénzért valamit mondani kellett neki, mert kaptam három rubelt.

A nö elment. Majd olyan három hónap múlva egy este nagy lármát hallok. Lent a csűrben vertem a zabot hada- róval. Egyszer csak kiabálnak, hogy menjek fel. Bemegyek a szobába, egy kis alacsony részeg orosz állt előttem. Odajön, és azt mondja, te vagy az a kártyavető. De már szidott is nagyon. Mondom neki, hogy nem is ismerem őt.

49