István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

iktatva. Az volt a szokás, hogy idegent csak községi beleegyezéssel lehetett befogadni ottani lakosnak. Az avatás úgy ment, hogy egy vödör vodkát kellett vinni a községházára. A falusi bíró és jegyző megírták a jegyzőkönyvet, és az első bögre vodkát a falusi bíró itta meg. Utána a jegyző és így tovább sorba a törzs falubéliek. Utolsók voltak, akik úgy települtek be. A legutolsó bögre vodkát meg az újjáavatottnak kellett inni. Aztán még egy pár napig kellett a községházán ügyeletesnek lenni. Ilyen ceremóniák voltak. De ez is elmúlt. Úgy hogy én is szabályos rusz- ki állampolgár lettem.

Éltünk, ahogy tudtunk, mert 1920-ban nemigen termett gabona semmi, csak egy kis krumpli meg zab. Itt is igazán szerencsés voltam, egy öreg orosz jóvoltából kaptam vető krumplit. Termett is szépen. Úgyhogy krumpliért cseréltem lovat, ekét, boronát, tehenet, - mert készletet nem lehetett tartani. így a gazdaságom fejlődött. Majd aztán 1922 nyarán a kis faházam leégett. Alig tudtuk magunkat megmenteni. Bútor az nem volt, a jószágok ment kint voltak a legelőn. Itt aztán meghökkentem, hogy mitévő is legyek. Egy öreg rokonféle ruszki mondta, hogy menjünk oda hozzá, még ki nem alakul a sorsunk. Jól is jártunk véle, mert adott dolgot, és meg is fizetett érte. De mi is megtettünk nekik, amit csak bírtunk.

Az öreg orosz új házat épített, mi meg aztán megvettük az öreg házát. Vastag anyagból volt építve, de ami a legjobb volt benne, hogy fent volt a központban. Által volt a templom, ott volt a községháza meg minden. A templomban ott voltam szombaton is meg vasárnap is, mert a kórusban énekeltem a kántorral együtt. Meggyőződtem, hogy ezzel a vallási ceremóniával még jobban tudok érvé48