István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Családalapítás orosz állampolgárként

egy orosz presbiternek, hogy milyen bajban vagyok. Azt mondta, majd ő megpróbál a pappal beszélni. Két nap múlva menjek el hozzá, akkor már megtudja mondani, hogy mi újság. Én megjelentem nála harmadnap, és nagyon furdalt a dolog, hogy mi az eredmény. Csak aztán előadja, hogy most már rajtam múlik a dolog, vagyis adjak egy nagyobb malacot a papnak, - akkor megcsinálja. Ez nem volt nagy feladat, mert volt disznóállományom. Szerdán vittem neki a pocát, s vasárnap már lehetett esküdni. Ez volt 1921. február 16-án.

Itt aztán megint volt az életemnek egy nagy kálváriája, hogy mit is tettem. Nem tudtam elképzelni, hogy ez valóság vagy álom. De mindegy, még fájó szívvel hazagondoltam, hogy többé nem kerülök haza, de már ez megtörtént. Volt aztán az ottani szokás szerint nagy lakodalom. Az első nap, vagyis az esküvő napján, a vőlegény lakásán volt a muri, másnap meg az új ember násznagyánál délig, délután a másik násznagynál. Aztán sorba ment, mert aki a lagziba meg volt híva, az mind felkészült a vendégfogadásra. Úgyhogy a faluba, meg még a másik faluba is átmentünk trojkával. Csengőkkel feldíszítve, a zene az harmonika és dob volt. Ekkor fogott el a bánat, hogy haza gondoltam. Ela látnák, hogy a Pistának milyen lakodalma van. Majd aztán négy nap múlva ez is elmúlt. Kezdődött a házasélet.

Az após még a cipőt is levette a lánya lábáról - hogy azt ő vette. Nem is adott semmit. De nem baj, - mondtam az újasszonynak, majd lesz valahogy. A kórháznál tudtunk egy kis munkát kapni. Majd aztán 1922-ben földosztás lett. Nekem is adtak tíz hektárt, de nagy részét a medvék és farkasok járták. Ekkor még a községbe nem voltam be47