István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)
Családalapítás orosz állampolgárként
Családalapítás orosz állampolgárként Olyan hazátlan lettem, haza menni innét semmi formában nem volt lehetőség, meg jöttek a rémhírek Magyarországról is. Vettem magamnak egy rossz kis faházat, és onnét jártam dolgozni. A kórháznál voltam a legtöbbet, mert ott egy kis élelem is jutott. Volt már kálváriám az életben és elhatároztam, hogy meghonosítom magam, mint orosz állampolgár. Már a kórháznál volt is asszonynak való. Csak az volt a baj, hogy nem mertük a lány apjának megmondani a tervünket. Anyja az nem volt. Én megkértem egy rokonféle asszonyt, hogy jöjjön el velem lánykérőbe, vagy menjen el ő egyedül. De nem merte vállalni, így egyedül nekem kellett a bátorságot megpróbálni. El is mentem és előadtam a véleményem. Az öreg orosz éppen hogy csak ki nem zavart a lakásból. Hogy az ő lányát egy hadifogoly elvegye, meg elvigye messze idegenbe. Nagy nehezen lecsillapodott, és én azt mondtam neki, hogy ha meggondolják, három nap múlva üzenjenek, mert ha nem, akkor én másfelé fogok menni, de a tervem végrehajtom. Majd aztán két nap múlva jött az üzenet, hogy menjek el megbeszélni a dolgot. Én aztán el is mentem. A beszéd rövid volt. Csak a lánynak mondta az apja, ahogy akarjuk, de oda vissza ne menjen. Ez idáig már rendben volt - ezután jött a java. Mentem a paphoz, és mondtam neki a kérésem. Ő azt kérdezte, hogy van-e igazolványom hogy ki vagyok. De nékem már nem volt semmiféle igazolványom. A pap azt mondta, hogy nem tudja megcsinálni az esketést. Itt megállt a tervem, és kis időre nem tudtam, hogy mitévő legyek. Már ekkor nagy templomba járó voltam. Mondom 46
