István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)
Orosz földön hányódva
Orosz földön hányódva Ekkor már kitört a forradalom az orosz fronton, és az oroszok kezdtek hazaszivárogni. Én bementem a tomszki fogolytáborba, de már 1918. tavaszon Kun Béla volt a hadifoglyok ügyintézője. Kijelentették, hogy hadifogoly tovább nincs, élelmezés nincs, és a tábort feloszlatták. A magyarok fel lettek szólítva, hogy vörös ezredet kell toborozni. Itt összetalálkoztam Labádi János szentesi névrokonnal, és ő azt mondta, hogy megy egy szerelvény rokkant katonákkal. Azt mondta, hogy beavanzsál a csoportba, mert ős is benne van. Persze ehhez pénz kellett, másképpen nem ment a dolog. Nekem volt bőven, mert jól kerestem a malomban. El is indultunk szépen. Utaztunk vagy négy napig, mikor aztán Orenburgnál már a fehér hadsereg volt előttünk. A szerelvényt leállították még a vörös csapatok, a betegeket és rokkantakat elvitték. Az én földim meg tífuszba esett, így szépen visszafordultam. A front nagyon haladt több felöl. Majd aztán találkoztam egy régi fogoly cimborával. Mondta, hogy nagyon szorítják a vörös hadsereget. Itt aztán bementem a nagyállomásra, és a legközelebb induló tehervonatra felültem a fékező fülkébe. Irány vissza Szibériába. A szerelvény befutott a csitai nagyállomásra. A szerelvényt átkutatták, és engem szépen lefüleltek. Bekísértek az állomásfőnökhöz. Igazolványom nem volt semmi, így két pofonnal megúsztam. A lényeg az volt, hogy elengedtek. De nem volt mit tennem, újra csak vonatra kapaszkodtam. Két-három nap utaztam, két helyen ismét megpofoztak, de kiértem a tomszki lágerba. A vörös hadsereg 34
