István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Szibériai hadifogságban

hetett nála. Tolmács által elmondtam a panaszomat, hogy nagyon beteg vagyok, és nem ismerik el, pedig már kétszer is voltam orvosi vizsgán. Följegyezték a nevemet, a panaszomat. Másnap reggel jött az orosz lágerparancsnok, és kaptam tőle egy hatalmas ruszki pofont, amiért beadtam a panaszt. Ugyanis őt és a cseh orvost felelősségre vonták. Tíz óra után jöttek értem, hogy menjek az orvosi rendelőbe. Egy orosz őr is elkísért. Ott volt a konzulátus egyik tagja is, aki megvárta az eredményt. Kilencen voltunk. Mikor vége lett a vizitnek, nyolc embert elkísértek a fogolykórházba, én pedig ott maradtam a rendelőben. Nagyon bántott a helyzet, hogy megint visszazavamak a barakkba. Már egy óra is elmúlt, amikor jött két nővér és szólítják a nevemet. Mondtam, én vagyok az, de nem is volt már ott rajtam kívül senki más. Kérdezték, van-e valami motyóm, ha van vigyem magammal. De nem tartottam én azt érdemesnek, hogy még kimenjek érte a barakkba. Remegtem, mi lesz most vélem, mert amúgy nagyon betegnek éreztem magam. A két nővér kétfelől karon fogott, és kísértek ki az utcára. Ott volt egy szánkó fogat, a két nővér felültetett a szánkóra, két oldalt mellém ültek és mondták, hogy a kórházba visznek. Megérkeztünk a kórházhoz. A lázam harminckilenc fok volt. Kérdezték, be birok-e menni a saját lábamon. Ott volt egy segédorvos, Czulek Rezsőnek hívták. Budapesti volt. Az mindjárt átvett, míg a nővérek olló és borotva alá vettek. Majd fürdés, és utána hideg lepedőbe raktak. Ekkor szabadultam meg a tetüktől teljesen. Két hétig tüdőgyulladással voltam beteg. Két hét után kezdtem járkálni. Muszáj is volt, mert a sok fekvés után legyengültem. Meg nem is táplálkoztam ennivalóval.

30