István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

Szibériai hadifogságban

nak neveztek. Megörült az árus, mert hatvan darab kellett. Olvastuk is nagy buzgalommal. Már negyvenen túl voltunk az olvasással, amikor a vonat füttyentett, és már indultunk is. Szegény árus nagyon követelte a rubelt, de mi becsuktuk a kupé ajtaját. így lett egy kis ennivalónk, meg a rubel is megmaradt máskorra. De nem volt mit tennünk. Velünk nem vergődött senki a tetükön kívül. így haladtunk nagy városokon és folyókon át. De mennél jobban haladtunk kifelé, annál hidegebb volt, - nagy hóviharokkal.

így utaztunk huszonhét napig, míg aztán kiértünk a tetthelyre, Szibéria nagyvárosába, Tomszkba. Az hiszem emlékezetes utazás lett nagyon sok fogoly részére. Az érkezési időt már tudtuk. Az ő naptáruk szerint 1916. február 13-át írtak. Kiszálltunk reggel úgy kilenc óra tájon, de nem ismertük egymást, olyan kormosak és piszkosak voltunk. Pár halott is volt a kocsiban, azokat az oroszok elvitték. Minket szuronyos őrök hajtottak a városon keresztül nagy kiabálással, mert hát ez a győzelmük volt. Aztán kiértünk a földbarakkokba, ami fűtetlen, penészes és dohos volt. Akkor gyújtottak be a már ott lévő hadifoglyok. Nagyon hideg hóvihar volt. Mi magyarok az ötös barakkban lettünk elhelyezve. Én itten nyomban beteg lettem. Ki kellett volna menni havat hordani, mert betemetett bennünket, de már nem bírtam kimenni, mert rosszul éreztem magam. Feliratkoztam orvosi vizsgálatra. Egy cseh orvos volt ott, aki nem vett fel betegállományba. Vissza a barakkba. Másnap újból mentem, mert már enni sem tudtam. De csak nem vettek fel betegnek. Gondoltam a frontot megúsztam életben, de most már végem lesz a sok kálvária után. Másnap egy svéd konzul érkezett hozzánk, a hadifoglyokat megnézni. Akinek panasza volt, az jelentkez29