István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

A háború kezdete

künk ismét kiadták a menetlevelet, hogy mehetünk vissza az ezredünkhöz. Kétnapi barangolás után értünk vissza, de a mi ezredünk már egyesült a 302-dik ezreddel. Itt jelentkeztünk, s kaptunk kétnapi pihenőt.

Aztán engem hívattak a zászlóalj irodára, ahol Tárer Ferenc főhadnagy közölte velem, hogy be leszek osztva a telefonistákhoz. Másnap jelentkeztem a telefon irodán. Megkaptam a beosztást, de a helyzetem itt sem volt jobb, mert éjjel ki kellett menni az ellőtt drótokat kijavítani, vagy az oroszokéval összekötni. A főhadnagy nagyon jó ember volt. Megígérte, hogy betesz a zászlóalj irodára, ami sikerült is. Itt tíznapi kiképzés után el is foglaltam a helyemet. Hatan voltunk, s egy hadnagy volt a parancsnok. Ez aztán tényleg nagyon jó hely volt, csak az lett a nagy baj, hogy nem sokáig tartott. Ugyanis a század irodától jött a parancs, hogy a telefonösszeköttetés megszakadt, és egy embert kértek tőlünk a drótot rendbe hozni. Itt én lettem az áldozat. Áthelyeztek oda és este már menni is kellett a telefonvonalat kijavítani. Megjegyzem a sikeres végrehajtásért kétheti szabadság volt felajánlva, de mint később kiderült ez csak ugratás volt. A drótunkat sikerült rendbe hozni, de csak dicséret volt a jutalom. De az hogy életben maradtam, az nagyobb érték volt nekem.

Majd innét aztán leváltottak, mert jött egy parancs, hogy akik a szegedi tizenötödik menetszázaddal jöttek a frontra, az ezred irodán jelentkezzenek. Meglett az öröm, mert azt suttogták, hogy hazaengednek bennünket szabadságra. Mindössze kilencen voltunk. Nem is tudtuk mi történik, csak hátramentünk pihenőre Lublin városba, ahol nagyon vártuk, hogy mi is lesz velünk. Itt voltunk nyolc napig. Ennivalót kaptunk bőven. Majd aztán a társaság

17