István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)
A háború kezdete
a sírkődarabok meg az ágyúlövedékek. Reggel hétre a falu alá értünk, de az ellenállás még mindég nagyon erős volt. Az oroszok négyszer annyian voltak mint mi, a tüzérségük meg felülmúlta sokkal a miénket. Ettől függetlenül azonban délelőtt tizenegy órára sikerült az oroszokat kiverni a faluból. A település égett, a lakosság jajveszékelt, sebesültek jajgattak, szóval azt leírni nem lehet, amilyen látvány az ember elé tárult. Elsőbb a sebesültek, majd a halottak és az állati tetemek elszállítására került sor mind a két részről. Azután a hadifoglyok összeállítása - kétezer ember -, úgy hogy estefelé lett csend, de csak részben. Megkaptuk a menázsit. Volt bőven, mert bizony sokan nem lehettek közöttünk. Itt már jutott idő mosdásra, no meg a nagyja tetüt eltávolítani a helyükről. Még egy kis pihenés és alvás is sikerült, másnap tíz óráig. Ekkor kiosztották az ebédet, a vacsorát, mert este már menni kellett. Este kaptunk csapaterősítést. A lugosi ezred lett beosztva hozzánk, s ki lett egészítve a lőszer és lófogat állomány. Este hét órakor jött az ezredparancs: - Felkészülni! Mentünk tovább az oroszok után, ők meg már vártak bennünket óriási létszámmal. Másnap egésznap mentünk, majd este nyolc órakor bekövetkezett a fogadtatás. Eléggé jó sortüzet kaptunk, mert a járőreinket elkapták s így majdnem hogy nekik mentünk. Itt aztán jött a parancs, hogy mindenki ássa be magát. Ástunk egész éjjel, de közben még lőttek is bennünket az oroszok. Úgyhogy hajnali öt órakor riadóztattak bennünket, felkészülni a támadásra, megelőzni az orosz támadást. Eléggé izgalmas napok voltak. Én már azt vártam, hogy mikor ér el a végzet, mert a szegediekből már alig voltunk néhányan. Megkezdődött az előrenyomulás, szigorú parancs volt, hogy hátra egy 14
