István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

A háború kezdete

volt, mert az oroszok a lövöldözéseikkel foglalkozattak bennünket. Az éjszakát átvészeltük, ha nehezen is. Reggelre teljesen csendes volt a helyzet, de kimozdulni nem lehetett. Nagy nehezen aztán evésre került a sor, délután két órakor megkaptuk az ebédet. Négy óra után jött a parancs, hogy támadásra felkészülni, mert nagy erővel állunk szembe. Este kilenc órakor jött a parancs, hogy járőrök előre, megkezdődik a támadás. Jelzem, az oroszok csendben voltak, de mikor megkezdtük a támadást, azonnal erős tüzérségi sortüzzel fogadtak bennünket. Szigorú parancs volt, hogy hátra egy lépést sem. Ekkor aztán elkezdődött az óriási csata, ami felülmúlta az előbbieket. Hajnalra aztán mink is kaptunk erős tüzérséget segítségül. Úgy reggel öt óra tájon aztán teljesen elszabadult a pokol, ami másnap délután ért véget.

Ekkorra már rengeteg halott és sebesült volt mind a két részről. A faluk leégtek, egy néhány kémény merede- zett az égnek. A győzelem most is a magyaroké lett, nem számolva hány ember életébe került, mert bizony az oroszok négyszer annyian voltak, mint mi. Itt aztán volt nagy „látványosság” vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem a rengeteg halottat és jajveszékelő sebesültet. Nem is volt minden ember észen. Csak másnap, mikor valamennyire lecsendesedett a helyzet, csak a hadifoglyok ügye maradt rendezni való.

Itt is rengeteg hadizsákmány került a magyar csapatokhoz. Újból kaptunk erősítést a brassói ezredből és este újra indultunk az oroszok után. Kétnapi menetelés után utol is értük őket. Szokásukhoz híven ismét erős sortüzzel fogadtak bennünket. Itt megint megálltunk és parancsot kaptunk, hogy mindenki ássa be magát, mert erős ellenál9