István Ferenc: Kilenc év Szibériában. Egy volt szentesi hadifogoly visszaemlékezései 1916–1925 - A történelem sodrában 1. (Szentes, 2009)

A háború kezdete

lásra van kilátás. Itt már az oroszoknak tizenkét soros akadályuk volt beépítve. Egész éjjel rakétával, illetve azok fényével figyeltek bennünket. Azon az éjjelen sem, sőt még másnap sem mozdulhattunk. A front megállt, vagyis az orosz határon voltunk. Az oroszok továbbra is szívósan védekeztek. Már kilenc napja állt itt a front, míg aztán a magyar hadvezetőség úgy határozott, hogy megkezdik a további előrenyomulást. Szeptember 29-re volt kitűzve. A szakaszunk 28-án esete kapta azt a parancsot, hogy négy embernek ki kell menni drótvágóval a drótakadályt legyengíteni. Itt aztán én lettem az egyik „szerencsés” aki bekerült a négyes csapatba. Ekkor már úgy volt a helyzet, hogy az ezrednek már csak a neve volt magyar, mert már több volt az idegen ajkú, mint a magyar. Kikötés volt azonban, hogy a négy drótvágó járőrnek magyarnak kell lennie. Este kilenc óra után mentünk ki akadályt vágni négyen, de vissza csak ketten érkeztünk meg éjfél után két órakor. A kiadott parancsot, ahogy lehetett teljesítettük s kaptunk egy kis pihenőt.

Szeptember 29-én hajnali négy órakor elkezdődött az igazi „földrengés”. Hajnali négy órától, délután két óráig óriási harc, öldöklés, házak égése, sebesültek, jajveszékelés, emberek és lovak teteme. Délután négy órára az oroszok fehér rongyot aggattak a puskájukra és jelezték, hogy megadják magukat. A látvány az le nem írható, olyan borzalmas volt. A zsákmány 1600 hadifogoly, géppuska, ágyú, lőszer, lófogat és rengeteg hadi szerelvény. Az oroszok elvonultak másik állásba, még mi, akik megmaradtunk, a harc lecsendesedése után enni kaptunk. Másnap jött a parancs, hogy akik az 5-ös honvéd gyalogezreddel jöttek a frontra, azok előléptetésben fognak részesülni, de

10