A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
Juhász József: A titói Jugoszlávia első évtizede - A titóizmus kialakulása
(fél esztendő alatt az eredetileg tervezett 215-nél jóval több, 520 munkástanács alakult meg) 1950. június 26-án a parlament elfogadta az állami vállalatok és a felsőbb gazdasági társulások munkás-önigazgatásáról szóló alaptörvényt. Tito ekkor elmondott beszéde volt az új út első átfogóbb igényű ideológiai kifejtése, s ezek az ideológiai alapok (jóllehet az önigazgatás intézményrendszere és jogi szabályozása az évtizedek során számtalan változáson esett át) egészen a titói Jugoszlávia felbomlásáig érvényben maradtak. Ezek szerint a szocialista fejlődés során az állam elhal, s ennek a folyamatnak már közvetlenül a hatalomátvétel után meg kell indulnia (a katonai funkciók kivételével), mégpedig először a gazdaságban, mert az állam gazdasági funkcióinak a leépítése maga is része a termelési viszonyok átalakításának. Ezért a köztulajdonosi funkciókat a vállalat dolgozóinak kell gyakorolniuk, akik a választott munkástanácson keresztül és a törvény szabta kereteken belül döntenek a vállalat terveiről, az igazgató személyéről és a nettó jövedelem felhasználásáról. Ezzel a termelőeszközök állami tulajdona, amely a köztulajdonnak csupán kezdeti, alacsonyabb rendű formája (illetve tartós fennmaradása esetén a bürokratikus elfajulás alapja), átalakul a társadalmi tulajdon magasabb rendű formájává. Az önigazgatásra való áttérés fokozatos, ugyanakkor folyamatos, üteme főképp a munkások kulturális felemelkedésétől és osztályöntudatuk megerősödésétől függ, és a jugoszláv viszonyok között konkrétan a gazdaságirányítás decentralizálásával és a vállalatigazgatás átruházásával kezdődik. A pártnak pedig „új típusú” vezető szerepet kell vállalnia: a dolgozók szervezését és nevelését célzó politikai és ideológiai munkára kell koncentrálnia, nem az állam- igazgatási tevékenységre, mert ha a párt csak az államapparátus működtetésével foglalkozik, elkerülhetetlenül összenő a bürokratikus államgépezettel. Az átalakulás következő fontos lépéseit azok az intézkedések jelentették, amelyek a vállalati munkásönigazgatás számára valamilyen önállóságot, mozgásteret kívántak teremteni. 1950-51 folyamán megszüntették a szövetségi ágazati minisztériumokat és a vállalatirányítást köztársasági hatáskörbe utalták (azok részben tovább decentralizáltak), majd az 1951. december 27-29-i törvényekkel a piacszocializmus eszméjének jegyében decentralizálták a tervezést, liberalizálták az ár- és bérszabályozást. Az 1952. április 1-jei népbizottsági törvény a helyi önkormányzatok megerősítését célozva lerakta az ún. kommunális rendszer alapjait, az 1953. január 13-i alkotmányreformmal pedig megkezdték a felsőbb szintű (szövetségi és köztársasági) állami struktúrák hozzáigazítását az új ideológiához. Ennek keretében „a munkásosztály közhatalmi pozícióinak megerősítése” céljából a képviselőházak második kamarájaként létrehozták a Termelők Tanácsát, a kormányfunkciókat átruházták a Végrehajtó Tanácsoknak nevezett testületekre (amivel a parlamenti kormányzás elvét akarták kifejezésre juttatni), s Tito számára felállították a széles jogkörű köztársasági elnöki posztot. Ezzel lerakták a jugoszláv kormányzati rendszert, a későbbi évtizedekben jellemző sajátos mixtúra alapjait (az egypárti diktatúra, az elnöki rezsim, a föderalizmus, a tanácskommunizmus és parlamentáris kormányforma elemeinek kombinálását). A szervezeti külsőségeknél és a formális jogi változásoknál azonban fontosabb volt, hogy akkoriban kezdett megváltozni a politikai rendszer karaktere: miközben sértetlenek maradtak az egypártrendszer és a személyi hatalom alapstruktúrái, kezdtek felpuhulni a hatalomgyakorlás módszerei. Ilyenformán az 1944-45-ös megtorlások után enyhülő, 17
