A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
A magyar kormány a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jugoszláv delegációján keresztül, konkrét esetek kapcsán, több alkalommal is kérte Belgrádot, hogy legalább a fegyverszüneti egyezmény értelmében kiutasított tisztviselők ingóságait adják vissza, illetve engedjék meg azok áthozatalát. A jugoszláv kormány az ügyet röviden azzal intézte el 1945. november 25-én kelt válaszában, hogy mivel „azok a magyar tisztviselők, akik a jugoszláv területre a megszállás idején mint a fasiszta központi apparátus tagjai kerültek, nem hoztak magukkal semmit”, számukra tehát nincs mit visszaszolgáltatni. De nem voltak tekintettel azoknak a magyar állampolgároknak a tulajdonára sem, akik nem voltak „a fasiszta központi apparátus” alkalmazottai. Ezek közül most csak egyetlen példát említünk. Özvegy Bauer Ignácné magyar nemzetiségű, bácskossuthfalvai (Stara Moravica) jugoszláv állampolgár és unokaöccse, Duka László magántisztviselő, budapesti lakos, magyar állampolgár esetét. Duka és két testvére nagynénjükkel közösen egy 29 holdas gazdaságot birtokoltak Bácskossuthfalva határában, amit az idős asszony feles bérletbe adott egy bizonyos Kosaras-Fodor István helyi gazdának, akivel az impériumváltás idején egy szálláson, azaz tanyán élt. A földreform során e birtok magyar állampolgárok tulajdonát képező részét is elkobozták, csupán az idős asszony számára, mint jugoszláv állampolgár számára hagytak meg belőle 5 holdat. Tetejében a bérlője feljelentette őt a helyi népi bizottságnál, hogy ruhaneműt rejteget. A hatóságok házkutatást tartottak nála és elvitték minden ágyneműjét, ruhaneműjét, amiből aztán több darab is a bérlőhöz „vándorolt”. Duka László hosszú levélben hívta fel a külügyminiszter figyelmét a velük történt igazságtalanságra, és kérte Gyöngyösi Jánost, hogy a kormány hivatalosan is tiltakozzon ez ellen. Annál is inkább, érvelt, mert véleménye szerint a magyar állampolgárok vagyonjogi helyzetét csak a békeszereződés ratifikálása után lehet majd rendezni. Mint levelében írta: „Addig is, ha mód kínálkozik rá, úgy legyen szíves a hírek szerint Magyarországgal barátságos magatartást tanúsító jugoszláv hatóságok jóindulatú figyelmét felhívni Nagynénénk esetére, kinek ruháit, holmiját stb., alaptalan rágalom alapján a helyi községi tanács mind elszedte jogtalanul és így kifosztva igazán kegyelemkenyéren él most a faluban a helyi jóérzésű ref. lelkész hajlékában. [...] a pedig nyilván túlbuzgóságból elvett kis 14 és fél hold földecskéjét ítéljék neki vissza.”322 A külügyminisztérium, ha nem is az elkobzott ruhák ügyében, de a föld elvétele miatt felvilágosítást kért a SZEB jugoszláv delegációjától. A jugoszlávok röviden annyit válaszoltak, hogy Bauer Ignácné jugoszláv állampolgár birtokát valóban kisajátították, „Duka László tulajdonjoga a földbirtok egy részére nem volt telekkönyvileg megállapítható és az illetékes hatóságok rendelkezésére nem állnak okmányok, amelyekből a tulajdonjog megállapítható volna.”323 Később azzal érveltek, hogy a békeszerződés előtt „korai” az egyes konkrét esetek megoldása. A „kérdéskomplexum rendezésével a békeszerződés ratifikálása után hajlandó foglalkozni (ti. a jugoszláv kormány - S. E.), amikor is a Jugoszláviában lévő magyar vagyonok tulajdonjogi viszonya, magyar állampolgárok jogosítványai és egyéb érdekeltségüknek rendezésére az egész kérdést felölelő intézkedésnek kellene történnie” - olvashatjuk Szántó követ egyik ezzel kapcsolatos feljegyzésében.324 A 322 MOL KÜM XIX-J-1-k - Jugoszlávia-23/g-103 736/1947. 39. doboz. 323 Uo. 324 MÓL KÜM XIX-J-1-j - Jugoszlávia-23/g-269/1948. 27. doboz. 140
