Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)

Áldozatok

met, hogy azonnal jelentkezzen az oromhegyesi Helyi Népbizottságnál. Férjem eleget tett a felszólításnak, és még aznap jelentkezett, de ettől kezdve nem jelentkezett, nem jött haza - eltűnt, és azóta életjelt nem adott magáról.’’227 A holttá nyilvánítási eljáráshoz az oromhegyesi Népbizottság 1954. augusztus 18-ai keltezéssel bizonylatot állított ki. A bizonylatban a hatóság az eltűnt Bakota sorsáról csak annyit közölt, hogy 1944 novemberében eltűnt, és azóta nem jelentkezett.228 Az ügyben 1954. szeptember 24-én tartottak tárgyalást, amelyen két olyan sze­mély tanúskodott, akik 1944 őszén vele együtt raboskodtak a magyarkanizsai Város­háza pincéjében. Mazák István - oromi földműves - tanú a következőket vallotta: „..Ismertem Bakota Ferenc néhai oromhegyesi lakost, mert 1944-ben együtt voltam vele bezárva Magyarkanizsán, és ugyanabban a szobában voltunk. Tudom, hogy 1944. no­vember 1-je körül Bakota Ferenc a börtönben meghalt, és hogy kivitték a zárkából. Nem tudom, hol temették el, és ettől kezdve semmit nem hallottam róla, és nem is láttam.”227 Molnár György - oromhegyesi földműves - tanú a következőket vallotta: „...1944-ben a felszabadulást követően Bakota Ferenc oromhegyesi [lakossal] együtt ra­boskodtam a magyarkanizsai börtönben. Néhány nappal azután, hogy bezártak ben­nünket, Bakota Ferenc meghalt. Úgy gondolom, hogy Bakota Ferenc 1944. november 6- án vagy 7-én halt meg. ”12° Mindkét tanúvallomás megegyezett abban, hogy Bakota Ferenc a börtönben meghalt, azonban a halálának időpontjával kapcsolatosan különböztek. A bíróság azért, hogy pontosíthassa a halál időpontját, illetve hogy megállapíthassa Bakota állampolgárságát, a Zentai Járási Népbizottság Belügyosztályától kiegészítést kért az ügyre vonatkozóan. A járási Belügyosztály 1954. november 16-ai keltezésű vá­laszában - noha bizonyára pontosan tudták, hogy mi lett a sorsa - csupán a kö­vetkező adatokat közölte: „...Bakota Ferenc nem esik az állampolgárság megvonására vonatkozó törvény hatálya alá. A megnevezett a felszabadító csapatok bevonulása alkalmával, szerencsétlenség folytán vesztette életét. A Jugoszláv Föderatív Népköztársaság állampolgára volt.’’22' Ill Ill TLZ. F. 127. Járásbíróság, Zenta. R. 407/1954. Bakota Ferenc holttá nyilvánítási ügye. 1. sz. irat. 228 TLZ. F. 127. Járásbíróság, Zenta. R. 407/1954. Bakota Ferenc holttá nyilvánítási ügye. lb. sz. irat. 229 TLZ. F. 127. Járásbíróság, Zenta. R. 407/1954. Bakota Ferenc holttá nyilvánítási ügye. 4. sz. irat. 230 Uo. 231 TLZ. F. 127. Járásbíróság, Zenta. R. 407/1954. Bakota Ferenc holttá nyilvánítási ügye. 10. sz. irat. 75

Next

/
Thumbnails
Contents