Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Forró Lajos: Partizániratok a Vajdasági Levéltárban
mokba, illetve néhány szerb nyelvű könyv - többek között Drago Nj egovan munkái - tartalmazza a feljelentések alapján háborús bűnössé nyilvánított személyek névsorát, az eredeti dokumentumokat. Ezeket az iratokat azonban sajnos forráskritika nélkül veszik át a szerzők azt sugallva ezzel, hogy mindenki háborús bűnös, akit ezzel 1944 végén, 1945 elején megvádoltak. Ezért e művek nem számítanak az objektív történelemfeltárás mérföldkövének. Meg kell említenünk Mezei Zsuzsanna munkásságát is, aki a Vajdasági Levéltár dolgozójaként az áldozati névsorok összegyűjtését és elemzését végzi. A Vajdasági Levéltár említett fondja tartalmazza a háborús bűnöket vizsgáló bizottságok iratait, melyek a történészek számára jelenleg kutathatók. A dokumentumok között az újvidéki háborús bűnöket vizsgáló bizottság iratain kívül a régió településének az anyaga is - több-kevesebb hiányossággal - megtalálható. A fond iratanyagában emellett számos helységgel kapcsolatban megtalálhatók a likvidáltakról készített listák. Óriási hiányosságként könyvelhetjük el, hogy az Újvidéken likvidált személyek névsora nincs meg. De hasonló a helyzet más településekkel kapcsolatban is. Az iratok - főképpen a likvidálási lajstromok - egy része a Vajdasági Múzeumba került. Ez irányú kutatásaink során eddig jó néhány ilyen névsort sikerült megtalálni. Itt található pl. Palánka,77 Szilbács,78 Verbász,79 80 Torzsa8" áldozatainak névsora is. Minden bizonnyal a múzeumban tárolt iratok között volt/van az Újvidéken és környékén likvidáltak névsora is. Az irat meglétére utaló jelzetet sikerült megtalálni (K—3008/111), a dokumentum azonban nem volt a helyén. A névsorok mellett egyéb érdekes/értékes iratok is vannak. Ilyenek például a háborús bűnösség kérdésével foglalkozó akták. A dokumentumokat vizsgálva megállapítható, hogy a háborús bűnök, illetve a népellenség kategória megállapítása az egész régióban hasonlóképpen folyt. A háborús bűnöket vizsgáló bizottság szinte minden délvidéki településen gyűjtötte a feljelentéseket, amelyek alapján háborús bűnössé vagy népellenséggé nyilvánítottak helyi lakosokat. A 183-as fond egy jelentős részét ezek az iratok képezik. Településekre lebontva a feljelentések döntő többsége megtalálható, a hiányzók egy része elveszett, más része pedig más iratokhoz csatolva lelhető fel a kutatások során, például a határozatok, bírósági ítéletek iratcsomagjába helyezték át őket. A bizottság a következő büncsoportokra osztotta a vélt bűnöket: 1. bevonulás (ulazak) - a magyar hadsereg bevonulása során a helyi magyar lakosság által elkövetett bűnök; 77 Vajdasági Múzeum Újvidék (a továbbiakban: VM.). K~3001/2. 78 VM. K-3001/3. 79 VM. K-3001/17. 80 VM. K-3001/19. 42