Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Forró Lajos: Zárszó
tartozók merik megfogalmazni, hogy férjeik, szeretteik nem eltűntek, hanem az impériumváltás napjaiban megölték őket. Martonoson a 23 likvidált helyi magyar felesége 1945 augusztusában a helyi bizottsághoz fordul, és tudakozódik férje holléte felől. A helyi bizottság a következő választ adja: „értesítsék Nagy Gábornét és a 22 martonosi elvtársnőt, hogy a bizottság számára nem ismeretes, hogy családtagjaik hol vannak. Ha a megnevezetteknek tudomásuk van [arról], hogy családtagjaikat elítélték, [akkor] forduljanak ahhoz a bírósághoz, amelyik elítélte őket.” Természetesen bírósági ítélet nincs, így az özvegyek semmiféle értesítést nem kaptak. Sőt a visszaemlékezések szerint a kitartóbban érdeklődő asszonyokat fizikailag is bántalmazták.5“5 Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyarok elleni atrocitásokat követően nagyon gyorsan beköszönt a szilencium időszaka, amely aztán csaknem 50 évig, egészen az 1980-as évek végéig tart. Mint a fenti fejezetekből kiderül, a partizánhatalom természetesen megpróbálta utólag indokolni tettét és a likvidálásokat követően megkezdődött a magyarirtást igazoló iratok gyártása. Természetesen ennek mértéke nagyban függött a helyi bizottságok buzgóságától is. Az általunk kutatott területen Martonos élen járt, elég ha a feljelentések számára utalunk.585 586 Átvizsgálva a feljelentéseket azonban azt a tényt kell megállapítanunk, hogy a legtöbb feljelentést azok tették, akik korábban tevékenyen részt vettek a helyi magyarok kínzásában.587 Nyilván ezeknek a feljelentéseknek a szavahihetősége emiatt kétségbe vonható, hiszen saját tetteik igazolásáról lehet szó. Azt is el kell mondani, hogy természetesen korábban - az 1941 és 1944 közötti időszakban - történtek atrocitások a szerbség ellen is. Az általunk feldolgozott területen több helyen is voltak gyilkosságok, amelynek szerb polgárok estek áldozatul.588 Ezeket a gyilkosságokat azonban legtöbbször a hadsereg hajtotta végre.589 Gyakori jelenség az is, amikor a kitelepítéseket a helyi lakosság bűneként igyekeznek feltüntetni a későbbi iratokban. Általában a városi vezetés tagjait éri a vád a szerbséget sújtó állami intézkedések miatt. Mint ismeretes, a telepesek kitelepítéséről a magyar kormány intézkedett. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács egy rendelete tartalmazta az internálás általános szabályait és elveit, és a magyar csapatok már a bevonuláskor a telepesek kiutasítására kaptak parancsot. Az tagadhatatlan, hogy e folyamat végrehajtásában a helyi nemzetőrség, különböző bizottságok, de olykor a helyi lakosság is részt vállalt, hiszen a hadsereg tőlük tudta meg, kik a nemzethűségi szempontból megbízhatatlan szerbek, illetve kik a 1918. október 31. után betelepültek. Az irato585 Bővebben lásd Forró 2007. 139. 586 Martonoson 1944. december 6. és 1945. november 5. között a lakosság részéről összesen 843 feljelentés érkezett a háborús bűnöket vizsgáló bizottsághoz. 587 A legtöbb feljelentést - nyolcat - az egyik legkegyetlenebb magyargyötrő, Svetozar Bajic teszi. 588 Pl. Királyhalmán, Horgos közelében az impériumváltást követően tömegsírokat tártak fel. 589 Kivétel annak a két szerb katonaszökevénynek és egy zsidónak az esete, akiket az adorjáni népőrség tagjai lőttek le. 244
