Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Forró Lajos: Zárszó
ZÁRSZÓ Nem is olyan régen még azt gondoltuk, hogy az 1944-45-ös délvidéki magyarellenes atrocitások kutatása zsákutcába ért. Az egykori tanúk elfogytak, meglévő iratokról pedig még álmodni sem mertünk. Sokan azt is gondoltuk, hogy egyáltalán nincsenek, az egykori hatalom megsemmisítette a magyarirtás nyomait. Nem így történt! Amióta megkezdődött a téma tudományos feltárása, egyre inkább kirajzolódik előttünk a partizánhatalom magyarok - és más nemzetek - elleni megtervezett, felépített akciója. Itt kell azonban szólnunk arról is, hogy nem szerencsés csupán partizánmegtorlásokról beszélni, hiszen az átvizsgált iratok egyértelműen bizonyítják, hogy voltak olyan helységek az általunk kutatott területen, ahol a magyarirtásban a helyi királypárti szerbek - adott esetben csetnikek - is részt vettek. A Magyarkanizsán és Adorjánon történt gyilkosságok miatt több partizánítélet is született a magyarokkal kegyetlenkedők ellen.584 Érdekes jelenség, hogy míg az ÓZNA halálbrigádjai a falvakat járták, és ítélet nélkül likvidáltak, addig a hasonló „civil” elkövetőket időnként megbüntették. Ezekben az ítéletekben azonban egyértelműen nyomon követhető az ideológiai töltet. A Preradovic Milutin elleni eljárás során a tanúk arról számoltak be, hogy a nevezett a magyarok kínzása és gyilkolása közben csetnikdalokat énekelt. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy ahhoz, hogy a kilengések a helyi szerb lakosság részéről megtörténhessenek, szükség volt arra, hogy a partizánhatalom ezt megengedje. Tito és az akkori legfelsőbb jugoszláv vezetés többi tagjának tudta és beleegyezése nélkül aligha történhetett volna bármi hasonló az alakulóban lévő Jugoszláviában. Téves az a feltevés is, miszerint a partizánhatalom nem próbálja meg eltitkolni a likvidálásokat. Míg a bizottságok egymás közötti levelezésében nyíltan kivégzésekről, likvidálásokról beszélnek, addig a lakosság számára is elérhető iratokban - pl. holttá nyilvánítás, vagyonelkobzás - lényegesen árnyaltabb a fogalmazás. Sőt olykor teljesen álszent iratok születnek. Főleg a holttá nyilvánítási iratokban gyakori terminológia az eltűnt vagy elmenekült megfogalmazás, holott a hatalom tökéletesen tisztában van azzal, hogy az adott személlyel mi történt, hiszen nevük szerepel a likvidáltakról készített listákon. A vagyonelkobzások kapcsán is eltűnt népellenségekről, háborús bűnösökről beszél, és csak a bátrabb feleségek, hozzá584 Preradovic Milutin büntetőügye (11. dokumentum); Pilisi Pál büntetőügye (41. dokumentum); Aleksandar Oluski és társainak büntetőügye (8. dokumentum). 243
