Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Áldozatok
„Rettenetes nap XI. 20. Öt órakor érkezik a milícia főnöke egy partizánnal. Kihallgattak sok erkölcsi kutatás keretében: jó és rossz nem élhet együtt. A rossznak pusztulni kell. Keresztkérdések: tartott-e politikai beszédet? (A plébános - M. M. megj.) Felolvasta-e az ebő körlevelet, amely így kezdődik: 22 évi rabság után? Kik voltak a gyilkosok 1941-ben? Kik tudnak erről stb. Mi a véleményem N.-ről?- Hol az öreg plébános? Hirtelen és minden átmenet nélkül jött a kérdés. Bevezettem őket apát úr szobájába. Vacsorázott az asztalnál alsóruhában. Csak röviden kérdezték: mi a véleménye N.- ről? Kik voltak a gyilkosok? Kik tudnak róla?- Jaj, 5 óra elmúlt tíz perccel. Sok a dolgom. Mennem kell! Isten áldja! Elmentek. Fellélegeztünk. Átmentünk ezen is. Én is vacsorázni kezdtem a dolgok letárgyalása után. Hat óra után zörgetnek. Kérdezem:- Tko je? - (Ki az?)- Milicija - felelték. Kinyitom az ajtót.- Mit óhajt? - kérdem.- Az öreg úrral van beszélnivalóm. - Bevezetem.- Köszönöm. Apát úr az asztalnál breviárumozik.- Sajnálattal jelentem, hogy a milícia elnöke1" nagy elfoglaltsága miatt nem bírta teljesen kikérdezni, ezért kérem, kövessen. Könyörgő hangon kérem szláv nyelven:- Miért nem hallgatja ki itt a milícia elnöke? Hisz látta, hogy beteg, 84 éves idős ember. Jóságosán tekint rá apát úr is, és magyarázza, hogy idős is, itt fáj, ott fáj, nem bírok járni.- Nem baj! - mondta a partizán. - Majd mi tisztelendő úrral kikísérjük a kocsiig. Kihallgatás után visszahozzuk, csöngetek, és tisztelendő úr beengedi. Felöltöztettük. Még figyelmezteti, hogy a reverenda fölé vegyen valamit, mert hideg van. Báránybőr bekecsét felveszi. Botját kezébe veszi. Szemüvegét a zsebébe teszi a rózsafüzérrel együtt. Most jóságos, mindig mosolygó tekintetével kérdően néz, és azt mondja:- Tisztelendő úr, maga is kísérjen el engem! De a partizán majdnem goromba határozottsággal azt mondja:- Tisztelendő úr! Nincs szükség rá. Tudnak ott magyarul. Gyertyát gyújtok, hogy a folyosón világítsak. Szépen vezetjük jó apát urunkat a kijáróig. A lépcsőt megvilágítom, kinyitom az ajtót. Kitartom a gyertyát, hogy lássa a három lépcsőt, amelyre figyelmeztetem is a katonát. De ő beránt az ajtón:- Nem kell! Lát itt már az öreg. Zárja be az ajtót. A kocsi elgördül. Bezártam az ajtót, és egyedül maradtam egy kis leánnyal a nagy házban. Vártam a zörgetést, de hiába. Éjfél után úgy 1 órakor kicsit elszunnyadtam. (Nem tudtam, hogy egész éjjel őriztek az utcán, hogy senkinek tudtul ne adhassam a borzasztó valót. Még a kocsi megérkezése előtt mindenkit eltávolítottak az utcáról, pedig 7 óráig szabad volt a járás.) Ellopták jó apát urunkat! 413 413 A krónika írója valószínűleg a horgosi Népőrség parancsnokára gondol. 117
