Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
II. Hagyomány és emlékezet
104 Elpusztult falvak a múltban és napjainkban i. A Csongrád Megyei Levéltár 2012. október 8-án tudományos ülést tartott Szentesen a Megyeháza Konferencia Központban a középkorban elpusztult Ecser faluról, valamint a napjainkban pusztuló településekről. A megjelent érdeklődőket Szirtik Imre polgármester köszöntötte, kiemelve, hogy az egykori megyeháza legrégebbi intézménye a szentesi levéltár, amely 1883/84 folyamán költözött az ódon falak közé. A rangos intézményben megtalálhatók Csongrád vármegye és Szentes város több száz évvel ezelőtt keletkezett dokumentumai, s ezáltal a térség írásbeli emlékeinek legfontosabb őrzőhelye. A régi iratok számos tanulságos információt hordoznak, amelyekből a mai szakemberek és politikusok is sokat tanulhatnának. A tudományos tanácskozást dr. Biernacki Karol megyei levéltár-igazgató nyitotta meg, bejelentve, hogy a közelmúltban történt átszervezések következtében a megyei levéltári hálózat új neve: Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára. A Levéltári Napokat 35. éve tartják. Az idei programsorozat Szentesen indul, majd az elkövetkező napokban Hódmezővásárhelyen és Szegeden folytatódik. Dr. Varsányi Attila levezető elnök elmondta, hogy a Csongrád megyében működő levéltári hálózat egyedülálló az országban. Történetileg alakult ki, hisz a megye valamennyi régi városa (Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, Makó) egykor megyeszékhely is volt saját levéltárral. A helytörténeti kutatások eredményessége, valamint a lakossági igények kielégítése igazolták a hálózat létjogosultságát. Vigyázni kell, hogy valódi levéltárak, tudományos műhelyek maradjanak; ne degradálhassák le holmi külső raktárakká. Az első előadó Blazovich László professzor volt, aki a középkori Ecser faluról beszélt. A település neve 1138-ban tűnt fel először az oklevelekben, amelynek területén Álmos herceg és fia, II. Béla kolostort alapított a dömösi apátságnak. A földek megművelését 65 kenyéradó szolga végezte, akiknek a neve is fennmaradt, pl.: Apáti, Bandi, Bese, Beke, Bús, Bakatúr, Kuteles, Munka, Magdi, Szegun, Págán stb. A falu lakosainak száma a családtagokkal, cselédekkel és egyéb népességgel együtt kb. 350- 400 fő lehetett. A tatárjárás idején a település elpusztult; 1266-ban mint terra (lakatlan föld) szerepelt a nyilvántartásokban. Később kunszállás lehetett, de nincs közelebbi adat. A török hódoltság idején, 1567-ben 28 portát írtak össze a defterdárok. A kb. 150-200 fős népessége földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A 15 éves háború idején (1591-1606) a település teljesen elnéptelenedett. A következő előadó Nagy Géza Balázs teológus-helytörténész volt, aki a „Középkori egyházi birtokok Csongrád vármegye északi részén" címen tartott értekezést.
