Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
IV. Ki kicsoda a Csongrád megyei honismereti életben? - Régi jeles honismerők
Régi jeles honismerők 375 Molnár Imre tápai születésű pedagógus. Felmenői tápaiak, halászok, földművesek. Hat testvér közül ő a legfiatalabb, és a család közös akaratával és hathatós támogatása révén - mivel kiemelkedően jó tanulmányi eredményt ér el - továbbtanulhat. A szegedi tanítóképző intézet hallgatója lesz, itt végez 1945-ben. Már képzős korában rendszeresen gyűjt Bálint Sándornak, kapcsolatuk nem szakad meg a későbbiekben sem. 1945-től 1954-ig a Tápai-Réti Pajori iskolában tanít feleségével, közben a Tanárképző Főiskolán magyar-ének szakot végez. 1954-ben beköltöznek a faluba, és a helyi általános iskola nevelői lesznek. Bekapcsolódnak a falu közösségi életébe is, és 1962- től megindul a gyűjtőmunka és a szakköri élet. A tárgyi gyűjtést feleségével, Molnár Imréné tanítónővel közösen végezték. Tanítványaival együtt évtizedeken keresztül gyűjtötték, ápolták-gondozták, igen sokszor nehéz, méltatlan körülmények között, a falugyűjteményt. Volt tanítványai a mai napig számon tartják e gyűjteményt, és gyarapítják is azt. 35 éven át vezette a helyi honismereti szakkört, majd 40 éven át tanított szülőfalujában, ültette el a haza, a szülőföld szeretetét, tiszteletét tanítványaiban. A szakkör tagjai a helyi általános iskola tanulóiból tevődtek össze, középiskolásként is vissza- vissza jártak. Egy-egy szakdolgozat erejéig főiskolásként is visszatértek. Nyugdíjas korában felnőttekkel is foglalkozott. 1984-től felnőtt helyi lakosok bevonásával folyt a gyűjtőmunka. A szakköri foglalkozásokon végigvezette a szakköri tagokat hazánk néprajzi tájegységein, bemutatta a szellemi és tárgyi néprajz főbb területeit. Az évente szervezett kirándulásokon pedig a helyszínen is gyűjthettek tapasztalatokat a szakkörösök. Megismerkedtek falujuk használati eszközeivel, megtanulták azok ápolását, földolgozását, és sokat-sokat játszottak. Élmény volt számukra a közösen készített régi gyerekjáték, a guriga, a jojó, a kezdetleges, gyufásdobozból készített zeneszerszámok, a csutkababa. Felelevenítették a régi közösségi játékokat is, örömmel játszották azokat. Rendszeresen járták a környék múzeumait, a határt, kerékpárral és gyalog, a dűlőneveket kívülről fújták, és a helyszínen is megismerték, végigjárták. A diákok is vezettek honismereti füzetet, melyben összegyűjtve és rendszerezve található az évek során elvégzett munka. Szakköri próbát is tettek a diákok a tanult-hallott anyagból. Ennek minden évben nagy sikere volt. A kiemelkedő munkát végző szakköröseit rendszeresen díjazta, ezt - általában könyvjutalmat - az év végi tanévzárón kapták a boldog diákok. A szakköri tagok néprajzi tárgyú gyűjtései, pályázatokra beadott és díjazott anyagai megtalálhatók a gyűjteményben. Megyei és országos pályázatokon értek el sikereket, kaptak díjakat, pénzbelit, könyvjutalmat, táborozást. A Tápéra látogató vendégekkel, az akkori nagy néprajztudósokkal való találkozások is maradandó hatással voltak a szakköri tagokra. A szakkör virágkorában, a hatvanas évek végén zajlottak a falumonográfia előkészületei, majd született meg a MŰ, „Tápé története és néprajza", amire méltán büszke lehet mindenki. A falu népe, hisz róla szól, és a szerzők, akik összegyűjtötték, rendszerezték, leírták, fotózták-rajzolták! Hivatkozási alap a mai napig. Irány- és útmutató is lett, gombamód szaporodtak megjele
