Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Válogatott dokumentumok

Óföldeák Községi Tanács VB. Elnökétől Földeák, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel. 3. TISZTELT TANÁCSÜLÉS! Egy hónappal ezelőtt súlyos közveszély helyzete állt elő a makói járásban, mely könnyen végzetessé, tragikussá vállhatott volna. Ä Maros folyó, amelyen soha nem ta­pasztalt árhullám vonult le, sok könnyet, és még több megfeszített munkát, éjt nappallá tevő erőfeszítést kívánt az árhullám kitörésének megfékezése. Amióta az ember feljegyzi a folyók vízszintjét, ilyen tömegű víz még nem folyt le a Maroson sem, éppúgy a Tiszán és mellékfolyóin sem. Az 1932. évi maximum a Maroson 580 cm volt, most 44 cm-rel magasabb 624 cm vonult le a folyón az elmúlt hetekben. Hogy eddig nagyobb katasztrófa nem következett be, annak köszönhetjük, hogy a védekezés során fejlett technikával, gyorsan sikerült a beavatkozás. Jelentős erővel, technikával és nagy hozzáértéssel, hallatlan nagy szorgalommal dolgoztak a szovjet csapatok katonái, kik mindig ott voltak, ahol a legnagyobb munka volt. A legveszélye­sebb pontoknál mindig nagy szorgalmukkal, fegyelmezett munkájukkal tűntek ki. De a Magyar Néphadsereg több ezer katonája is nem egyszer pihenő nélkül napokon át élet- veszélyes helyzetben becsületes kitartó munkát végzett. Községünk férfi tagjainak köz­munkáját sem lehet nélkülözni ebben a nagy munkában. Túlzás nélkül hangsúlyozhat­juk, hogy a régi rendszerben nem lehetett volna a lakosságot és értékeket, úgy ahogyan az most volt, megmentem. Ilyen áldozatvállalásra csak szocialista ország, szocialista rendszer képes. Röviden utalni kívánok a Maros folyó soha nem tapasztalt árvízének előzményei­re. A nálunk kialakult árvíz előzményei a Román Szocialista Köztársaságban kialakult helyzet volt. Közismert, hogy az elmúlt tél nagy havat hozott nálunk is, de ennél sok­kal nagyobbat a Kárpátok hegyeiben. Május 3-4-én kelet felöl egy hirtelen nagy felme­legedés érkezett Románia területe fölé, majd ezt fölváltotta egy viszonylag hosszantar­tó, több napig elhúzódó napi 100 milliméter körüli esős időszak. Ennek hatására a nagymennyiségű hó olvadása mellett az esővizek hatására a nagykikindai vízgyűjtő medencét eddig soha nem tapasztalt vízmennyiség árasztotta el. A hegyekből lezúduló víz mindent magával sodort és ennek nagy része a Marosba zúdult. Mint ismeretes Románia területén ezáltal súlyos károk, még emberi életek is ál­dozatul estek. Ennek során szintén súlyos csapás érte Magyarország területén Szabolcs-Szatmár területét a Szamos folyó mentén lakókat is, a legutóbbi napokban pedig a Körösök menti községekben okozott gondot, kitelepítéseket. A Maros folyó járásunk területén május 17-én délután 15 óra 08 perckor elrendelt árvízvédelmi készültséggel okozott nem mindennapi gondot. Május 19-én Nagylaknál elérte a Maros vízszintje a 392 cm magasságot, ez jelentette a tetőzést. A védekezéssel kapcsolatban tárgyalást folytattak a járási védelemvezetői a román képviselőkkel. Minden híreszteléssel ellentétben azt állapították meg a magyar fél kép­viselői, hogy a román szervekkel jól együtt lehet dolgozni, őszintén tájékoztatták a vé­delemvezetőségét az ottani helyzetről, sőt a védekezést meg is tekintették a magyar fél képviselői. Nagy erőfeszítéseket tettek, hogy Pécska fölött ne jusson át a víz a magyar határ­ra. Ha itt nem védekeznek megfelelő erővel, akkor Battonya, Csanádpalota és Nagylak 254

Next

/
Thumbnails
Contents