Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Történelmi bevezető

TÖRTÉNELMI BEVEZETŐ Hazánk délkeleti részének vízrajzi viszonyait a korábbi évszázadokban a Tisza és mellékfolyói természetes kialakuláséi és állandóan változó lefolyási nyomvonala hatá­rozta meg. A sík terület, a lejtés hiánya azzal a következménnyel járt, hogy a folyók a lefolyás fő irányától hatalmas kanyarokkal kitértek. Ezzel jelentősen megnőtt a víz útja, a nagyvizek levonulási ideje. A XIX. század közepétől meginduló Tisza-szabá- lyozási munkálatok a folyó hosszát mintegy 40%-kal csökkentették. Csongrád megye a Tisza völgyén belül, s egyben az országon belül is a legmélyebben fekvő terület, ezért itt mindenkor nagy szerepe volt az ár- és belvízvédelemnek. A XX. század első felében jelentős vízrendezési munkák folytak a megyében, melynek eredményeként közel 4 ezer km csatorna valósult meg. A század közepére az árvízvédelemnek és vízszabá­lyozásnak egy hatékonyan működő speciális rendszere alakult ki, amely magában fog­lalta az 1871. évi vízszabályozási törvény (39. te.) alapján létrejött folyammérnöki hivatalokat, az 1885. évi vízjogi törvény (23. te.) által alapított állami kultúrmérnöki hivatalokat, valamint a különféle vízszabályozási, később ármentesítő társulatokat. A rendszert 1889-től a Földművelésügyi Minisztérium felügyelte. Csongrád megye terü­letén a folyammérnöki hivatal Szegeden, a kultúrmérnöki hivatal Hódmezővásárhelyen tevékenykedett. 1940-ben pedig létrehozták az Árvízvédelmi Kormánybiztos intézmé­nyét, amely az ár- és belvíz elleni védekezést szervezte. Az 1945 után lezajlott társadalmi-politikai változások jelentős átalakulásokat okoz­tak az árvízvédelmi struktúrában. Az államosítási folyamatoknak megfelelően a magán- és társadalmi szervezetek (az ármentesítő és vízrendező társulatok) kiszorultak a rend­szerből. A 6060/1948. Korm. sz. rendelet aztán kimondta, hogy a vízügyi feladatok ellátását — az árvíz- és belvízvédelmet, a közérdekű vízszabályozási és partvédelmi munkálatokat, az öntözővizek biztosítását, a lecsapolási munkálatok elvégzését — az állam veszi át. (Csupán a vízhasznosítási társulatok maradhattak életben.) A megszűnő ármentesítő társulatok feladatait az Országos Vízgazdálkodási Hivatal elnökének 5500/1948. sz. rendeletével létesített ár- és belvízvédelmi kirendeltségek vették át 1949-es megszűnésükig, a Tisza-völgy déli részében a szentesi és szegedi kirendeltsé­gek alakultak meg. Az önálló folyam- és kultúrmérnöki hivatalok is áldozatul estek az átszervezésnek, integrálódtak az új vízügyi állami szervezetbe. A rendszer élén az Or­szágos Vízgazdálkodási Hivatal állt, amelynek munkáját 1950-ig a földművelésügyi mi­niszter, 1950-től a közlekedés és postaügyi miniszter felügyelte. (232/13/1950. NT. sz. hat., 150/1950. MT. sz. rend.) A földművelésügyi miniszter hatáskörében csupán az öntözéssel összefüggő feladatok maradtak. A 6060/1948. Korm. sz. rendelet végrehaj­tására kiadott 207 760/1948. FM. sz. rendelet létesítette az új vízgazdálkodási rendszer területi szervezeteit, és előírta 12 vízgazdálkodási körzet megalakítását. A rendelet a 9

Next

/
Thumbnails
Contents