Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
A fölszólaló köteles volt a tárgynál maradni, ám csak az elnöknek volt arra joga, hogy erre figyelmeztesse vagy rendre utasítsa; ha azonban ez utóbbi már két ízben megtörtént, megvonhatta tőle a szót. Az 1887-i szövegezés szerint erre már egyszeri figyelmeztetés után is lehetősége volt. 1897-ben ismét visszatértek a kétszeri sikertelen figyelmeztetés utáni szómegvonás gyakorlatára. A házszabályok szerint, ha az ülésben olyan folyamatos rendzavarás, lárma és nyugtalanság uralkodott, melyet az elnök lecsillapítani nem volt képes, akkor figyelmeztette a közgyűlést, hogy ülését fölfüggeszti. Ennek eredménytelensége esetén, ha a csend és a rend nem állt helyre, akkor az ülést legfeljebb fél órára fölfüggeszthette. 1884-től minden előzetes figyelmeztetés és időbeli korlátozás nélkül fölfüggeszthette az ülést, sőt aznapra föl is oszlathatta. Ez esetben a következő hétköznapon minden újabb összehívás nélkül folytatható volt. A tanácskozás méltóságát vagy a közgyűlés tagjait sértő kifejezéseit azonnal visz- sza nem vonó, valamint a tanácskozást megintés és rendreutasítás után is tartósan zavaró személy széksértési kereset alá volt vonható, és a közgyűléstől a fellebbezés kizárásával 100 forintig (200 koronáig) terjedhető rendbírságra volt ítélhető, melyet közigazgatási úton be lehetett hajtani. Utána még fönnmaradt a büntető törvények szerinti esetleges későbbi és további megbüntetés lehetősége. Eta szólásra már senki nem jelentkezett, az elnök lezárta a vitát. A házszabályoknak az 1870:XLII. te. 45. §-ára épült rendelkezése szerint a határozat a szólók többsége szerint mondatik ki, de felállással és ülve maradással megejtett szavazással is megállapítható. Tíz bizottsági tag név szerinti szavazást kérhetett, személyi kérdésekben pedig szavazatlapok útján való szavazásnak is helye lehetett. Amennyiben a kérdés több részből állt, részenként kellett megszavaztatni, ha pedig napirendi indítvány is volt, akkor először arról kellett szavazni. Az elnök mindig utoljára szavazott. E rendelkezéseket lényegileg az 1884-i szervezeti szabályzat is átvette. Új szabály lett, hogy a szavazás előtt a kérdés föltevéséhez, valamint a megszavaztatandó kérdések sorrendjéhez mindenkinek jogában állt szólni. E szerint először a tanácsi javaslatról kellett szavazni, ennek nemlétében vagy elutasítása esetén az alapul szolgáló javaslat vagy indítvány jött szavazás alá; ezután sorra vetették elő a hozzá közel álló módosítványok; végül az ellenindítvány s ennek netáni módosítványai következtek. Név szerinti szavazást vagyoni kérdésekben az elnök saját jogán is elrendelhetett. O csak szavazategyenlőség esetén szavazhatott, övé lévén a döntő voks. Név szerinti szavazás esetén a jegyzők, titkos voksolás esetén pedig ad hoc szavazatszedő bizottság tagjai számolták össze a leadott szavazatokat. Szavazás közben beszédet tartani vagy a szavazatot indokolni tilos volt. Ugyanazon közgyűlési ülésszakon, amelyen hozattak, a határozatokat sem módosítani, sem megváltoztatni nem volt szabad. A közgyűlések nyilvánosak voltak; a hírlapok tudósítóit és a hallgatóságot a karzaton hely illette meg, innen is tilos volt azonban zavarni a tanácskozást. Ha a karzaton az elnök kétszeri figyelmeztetése ellenére nem állt helyre a rend, az egész hallgatóságot, az 1904-i szövegezés szerint az illető „karzat osztályt, szükség esetén az egész hallgatóságot” kiutasíthatta. Az elnök részére a rendőrség teremőrséget állított ki. 1904-től rendkívüli alkalmak és tömeges látogatás esetére az elnök belépőjegyeket adhatott ki a hallgatóság számára. 59
