Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)

A közgyűlésről a jegyzők jegyzőkönyvei vettek föl. Ennek tartalmaznia kellett: 1. a fölmerült kérdések rövid kifejtését, 2. a hozott határozatokat indokaikkal, 3. név szerinti szavazás esetén pedig szó szerint a föltett kérdést, valamint az igennel és nemmel szavazó tagok névjegyzékét. Az el nem fogadott indítványok és módosítványok 1880- tól nem kerülhettek jegyzőkönyvbe, 1904-től viszont — ha írásban adattak be — az iratokhoz voltak csatolandók.

A jegyzőkönyv hitelesítése többnapos közgyűlések esetén a következő napi ülésen, az ülésszak utolsó ülésének jegyzőkönyve pedig a közgyűlés által kirendelt öt jegyzőkönyv-hitelesítő tag, valamint a tanács által történt. A jegyzőkönyvből hitelesítés után, kivételesen előtte is, kiadmányok voltak kiadhatók. A határozatokat a jegyző kiadmányozta. A közgyűlési határozatok alapján megfogalmazott átiratokat, fölterjesztéseket s leveleket az elnök írta alá.

Az 1884. évi szervezeti szabályzat az önkormányzat körében hozott határozatok elleni föllebbezésre a törvény (1870:XLII. te. 4. és 7. §) szerint 15 napot, szabályrendeletek ellen azonban pedig 30 napot engedett. Az 1886:XXI. te. 7-8. §§ alapján lényegileg ugyanezt tartotta fenn az 1887. évi szövegezés is, mégis azzal, hogy meghatározta: mettől számít a határidő; általában a „kézbesítéstől, illetőleg a kihirdetéstől”, a statútumok elleni föllebbezés viszont mindig csak a kihirdetéstől. Ha a fellebbezés határnapja vasárnapra vagy a Gergely naptár szerinti ünnepnapra esett, az a következő köznapon is benyújtható volt a polgármesternél. Bár a szervezeti szabályrendeletek csak a statútumok esetében mondták ki, hogy azok az illető miniszterhez fellebbezhetők; állt ez minden más határozatra is. Megerősítette ezt 1904-i szövegezés is az 1901 :XX. te. I. részére való hivatkozással.

A jogerős közgyűlési határozatok végrehajtásáról a házszabályok még nem rendelkeztek, pusztán a törvényre (1870: XLII. te.) és a szervezeti statútumra utaltak. Az 1884. évi szervezeti szabályzat már meghatározta a végrehajtó szerveket: a polgár- mestert, a tanácsnokot, a rendőrséget, az adószedői tisztséget, az állandó, szak- és különbizottságokat és az egyéb szakközegeket. Közülük az 1887. évi szövegezés csak a polgármestert, a tanácsot, a rendőrséget hagyta meg, ám ideiktatta az árvaszéket; az 1890. évi változat pedig visszahozta az iskolaszéket is. Végeredményben minden önálló városi hatósági szerv elláthatta a végrehajtás föladatát. A bizottságok nem minősültek ilyennek, az adószedői tisztség pedig a tanács „szakközege” volt, így külön fölemlítése fölöslegessé vált.

Az 1872/73. évi házszabályok szerint az állandó szakbizottmányok megalakításáról a szervezeti szabályzat intézkedik. A házszabályok rendelkeztek e bizottságok működéséről. Az elnök hívta őket össze tanácskozásra, s véleményt adtak a közgyűlés vagy a tanács által eléjük utalt ügyekben; ez utóbbi természetesen csak a fontosabb ügyeket utalta hozzájuk. Saját hatáskörükben kezdeményezési joggal is bírtak; ez esetben az elnök öt tag kérésére köteles volt összehívni a bizottságot. Véleményük rendszerint a tanács javaslatával került a közgyűlés elé.

Ha a tanács úgy vélte, hogy ezen állandó szakbizottmányok mellőzésével valamely tárgy előkészítése külön bizottmányt igényel, ezt a közgyűlés által megalakíthatta. Ennek „megállapodásához” tanácsi vélemény nem kívántatott meg, azaz véleményét a tanács közbeiktatása nélkül, közvetlenül a közgyűlésnek nyújthatta be.

60