Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
főorvos, a főmérnök, a főszámvevő, a levéltárnok, a házipénztárnok, a közgyám, két aljegyző: a tanácsjegyző és az árvaszéki jegyző. E tisztviselők tagságát — csekély eltéréssel — az 1886: XXI. te. is fönntartotta; csupán megnevezésük változott némileg, s újként járultak hozzájuk az alügyész(ek) és az alszámvevő. A rendes tagságot a város lélekszámához mérték a törvények: minden 250 lakos után egy tagot. Ahogyan nőtt a lakosság — ha nem is automatikusan — emelkedhetett (volna) a tagok létszáma is: az 1870. évi 72 875 lakosra 284 esett, az 1880. évi 74 094 lakosra változatlanul 284 jutott, pedig már 298-ra kellett volna emelkednie a taglétszámnak, az 1901. évi 100 270 lakost pedig a maximális 400 városatya illette volna meg. Ezek felét — eredetileg 142, végül 200 tagsági helyet — három-háromévenként történő választással hat esztendőre töltötték be. A választott tagság így fele részben háromévente újulhatott meg, a virilis listák viszont évente változhattak. A választókerületeket és az általuk választandó képviselők számát előbb 1871- ben, majd 1880-ban és — átmenetinek bizonyult jelleggel — 1902/3-ban állapították meg; az utóbbi alkalommal elvileg a kerületben lakó választók arányában. Az első beosztás a nagy árvízig volt életben, azután ugyanis a város utcahálózata úgy megváltozott, hogy nem lehetett tartani az eredeti, városrészekhez igazodó választókerületi tagolást, amely szerint Felsőváros és a felső tanyák két, Rókus egy, a Belváros két, Alsóváros, az alsótanyák, valamint Röszke és Szentmihálytelek szintén két választókerületet alkottak. Amint korábban kimutattam, az alsóváros-röszke- szentmihályteleki (VII.) választókerület aránytalanul több választót számlált, mint a többi. A szervezők így inkább „a városi elemet részesítették előnyben a [falusival], amely egyébként is baloldali érzelmű volt”.76 Hasonló aránytalanság mutatkozott az 1880. évi választókerületi beosztásban is, amelyet — mint írtam is — többször meg akartak változtatni az ellenzéki városatyák, ami végül 1902/3-ban sikerült is neki. Alighogy megtörtént a választókerületek 1880. évi megállapítása, Börcsök Sándor mindjárt, az 1881. február 20-i közgyűlésen panaszolta, hogy Alsóváros és a hozzá csatolt alsótanyák rosszul jártak: 27-en „léptek ki”, s helyükre csak 14 tagot lehetett megválasztani, míg a belvárosi kerületekben a kilépett 14 tag helyett 36-ot választottak meg.77 Indítványát, amely a választókerületek képviseletét szigorúan a legutóbbi népszámlálás eredményéhez szorgalmazta arányosítani, a következő közgyűlés elutasította. Az indoklás szerint a népszámlálási adatok „a lakosság elhelyezkedését még nem igazolják”, az építkezések előre haladtával a kerületek népessége megváltozik, „különösen a külterületi népesség apadásával a belterületi népesség fog emelkedni”. E bizonytalanságra tekintettel az eljárt bizottság az egyes kerületekben választható tagok számát a lakosság árvíz előtti elhelyezkedésének megfelelően állapította meg.78 Börcsök Sándor 1883-ban megismételte indítványát, számadatokkal is bizonyítva a mandátumok aránytalan elosztását. Ekkor sem járt jobban. Indítványát kiadták 76 Vö. RUSZOLY József: A népképviseleti önkormányzat szegedi történetéhez (1848-1871). Acta Jur. et Pol. Szeged Tom. XXIX. Fase. 4. Szeged, 1982. 58. 77 Ki.l881:108.; Kj. 1881:59. (kivonat) 78 Kj. 1881:168. 52
