Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Utószó
Utószó {Utam Szegedhez.) Talán iskolába sem jártam még, amikor anyai nagybátyám, Kiss János, akkoriban bélistázott községi főjegyző, első háború előtti, lapjaira hullott gimnáziumi térképatlaszát forgatgatni kezdtem, megcsodálva a világrészeket, óceánokat és a Kárpátok övezte Nagy-Magyarország hegy- és vízrajzát. Szegedről szerzett első ismereteim mégis inkább az iskolai földrajz- és irodalomtanításból valók. A paprikatermesztés meg a konzervipar mellett, úgy rémlik, könyvünk külön is megmagyarázta: miért is nem Szeged, hanem — úgymond — a központibb fekvésű Hódmezővásárhely Csongrád megye székhelye... Móra Ferencről korábban is tanultunk, jelentősebb műveit mégis viszonylag későn, érettségi előtt olvastam. Gimnazista korom négy esztendejében így is mindennapos lakó voltam „nála": a róla elnevezett Móra Ferenc Középiskolai Diákotthonban, Debrecenben; két esztendeig a Vöröshadsereg útján, a mai régi-új Piac utcán (1954- 1956), két évig pedig a kanyargós Csapó utcai villamossal megközelíthető Zákány utcán (1956-1958). Különös visszatérés életemben: a szovjetektől 1956. november 4-én szemünk láttára birtokba vett egykori tüzérlaktanya területén alakuló második debreceni egyetemi campuson épült újjá az 1949. augusztus 30-a óta „szünetelő" debreceni jogi kar. Örömmel és gyötrelemmel járó szervezésébe több mint öt esztendőmet áldoztam (1995-2000). A haza váró szülőföld vonzásában. Időközben az a város megszüntette ezt az egykoron magamhoz hasonló indíttatású parasztfiúk számára tiszta szigorúságával az értelmiségi pályára előkészítő, az ötvenes években valamit még a Nékosz-világból is átmentő intézetet. Nevelőinktől — különösen Mozga Zoltántól — benne oly műveltségi pótlást is kaptunk, amely részint a küldő és a fogadó iskolák közötti színvonalkülönbségek áthidalását, részint a tanórákon el sem sajátítható ismeretek, viselkedési minták megismerését segítette. A csütörtöki kollégiumi esték élmény számba mentek. Kitüntetett hely illette meg a programokban névadónkat, Móra Ferencet, kinek életét, munkásságát többször is fölidéztük. 1957 őszén éppen én tartottam róla kiselőadást. Hogy egyetemi tanulmányaimat Szegeden kezdtem és folytattam, abban e debreceni diákotthonban élő Móra-kultusznak is része volt. Amikor meg 1958. július 2-án fölvételi elbeszélgetésre Szegedre jöttem, emlékként Juhász Gyula kis versgyűjteményét {Magyar táj, magyar ecsettel. Móra, 1958), Csongor Győző Dankó-füzetét s a Tiszatáj előző havi számát vittem haza magammal. Igazából nem sok fogalmam lehetett a jogról, mégis idejöttem. Pályámat kezdettől fogva döntően befolyásolta, hogy közvetlenül érettségi előtt az új rendszerű, önálló kutatásokra épülő középiskolai tanulmányi versenyen — tudós-tanáromnak, a néprajzos és történész körökben jónevű Varga Gyulának is köszönhetően — országos második díjat nyertem szülőfalumról írt dolgozatommal (Bagamér múltja), amely 1959- ben első kinyomtatott munkám is lett. Az egyetemen már az első hetekben vonzalmat éreztem a jogtörténet iránt; 1959 őszén pedig demonstrátor is lettem a szintén debreceni indíttatású, sajátos pályát bejáró Maday Pál mellett a jogtörténeti tanszéken, s tárgyamtól azóta sem tágítottam. Ő késztetett néhányunkat — végül csak ketten maradtunk az előttem egy évvel járt Rácz (Dómján) Attilával — kutatásra, s Somogyi-könyvtár hírlapjaiból össze is állítottunk 327
