Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szeged sz. kir. város szervezeti szabályrendelete (1943) közzétételéhez
főispán is, ám ez az ügyirat ez idő szerint nem található sem a polgármesteri, sem a főispáni levéltári anyagban.5 1942. október 10-én pedig már arról számolt be a polgármester a főispánnak, hogy „a szab. kir. város szervezeti szabályrendeletének átdolgozása jórészben megtörtént”, s mihelyt tárgyalható lesz, jelenteni fogja.6 Ezt 1942. november 21-én meg is tette. Pálfy József iratában már az 1942. novemberi ülésen tárgyalhatónak vélte a tervezetet.7 A szervezőbizottság 1942. november 26-án a városháza tanácstermében tárgyalata az „új szervezeti szabályrendeletet” dr. Tóth Béla helyettes polgármester, főjegyző, e bizottság elnökének előadásában. O maga volt e tervezet kidolgozója is. Föltárta azokat az okokat, melyben „az elavult, régi szabályrendelet teljes átdolgozását” szükségessé tették; ezekről a jegyzőkönyv hallgat. Majd fejezetről fejezetre ismertette az átdolgozott szabályrendeletet, „külön fölhíva a bizottság figyelmét azokra a részekre, melyek egészen új anyagát képezik a szabályrendeletnek”. Elvi vita nem volt. A tagok inkább néhány új álláshely létesítésére tettek javaslatot, amit rendre el is fogadtak. Dr. Tóth Imre javaslatára az iskolaszék körében, a tanköteleseket törzskönyvező hivatal létszámát egy, az iskolaszék iktatói és kiadói teendőit is ellátó díjnok beállításával növelte meg. Dr. Mihályffy László t. aljegyző javaslatára pedig a következő változtatásokat fogadák el. 1. A közművelődési és szociális ügyosztályt egy III. osztályú aljegyzői állással (X. fizetési osztály) bővítették. 2. A fertőtlenítő intézethez egy - polgármesteri kinevezés elá eső - négy középfokú osztály végzettséghez és egészségügyi képestítéshez kötött gondnoki állást szerveztek. 3. A 20 - II. osztályú altiszti besorolású - szülésznő helyett 25 ideiglenes (szerződéses) szülésznői állást szerveztek havi 60 P díjazással, ám 5 II. osztályú „férfi altiszti” - nem szülésznői! - állás meghagyásával. Előadói javaslatra - az árvaszék kérelmét teljesítve - visszaállították „a megszüntetett, de jelenleg is betöltve lévő harmadik árvaszéki ülnöki állás”-t. így lett új képviselő a megszüntetett helyett, aki persze már amúgy is tevékenykedett! Dr. Mihályffy László pártolólag ismertette a mérnöki hivatal előterjesztését is az Export fűtőházhoz egy új, gépészi képesítéshez kötött műszaki altiszti állás szervezésére. Elfogadták. 5 CSML Szeged polgm. 6292/1942. It.: 43.000/1942. ikt. (mellőle hiányzik a szervezőbizottság jegyzőkönyve); CSML Szeged főisp. 1086/1942.; hiányzik a „fölcsatolt” 547/1942. főisp. sz. irat, amely az előbbi, ugyancsak hiányzó polgármesteri irattal lehet azonos. - Csak föltételezem, hogy a szervezőbizottság 1942. július 23-án tartott üléséről lehet szó, amely csupán közvetett kapcsolatba hozható a szervezeti szabályrendeletet átfogó reformjával. Szabó Géza tanácsnok kezdeményezésére - ledolgozandó a tetemes ügyhátralékot - 16 adótiszttel és 2 dtjnokkal javasolták növelni az adóhivatal létszámát, s ez mintegy évi 20.000 pengő többletkiadással járt. Vö. A szervezőbizottság szerdán foglalkozik a városi adóhivatal tisztviselőkara létszámának felemelésével. SZUN 1942. júl. 21.; 18 új állás vár betöltésre a városi adóhivatalban. SZÚN 1942. júl. 24.; ugyanerről: DM 1942. júl. 21. és 24. 6 CSML Szeged főisp. 1086/1942., benne: 915/1942. főisp. (=50.406/1942. polgm.); ez utóbbi polgármesteri fogalmazványára csak utalást találtam, pedig a 6292/1942 lt. sz. iratok között kéne lennie. 7 CSML Szeged főisp. 1086/1942. (=ad 50.406/1942. polgm.). - E polgármesteri irat fogalmazványaira is csak utalás van. 318