Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)

Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)

datokon kívül a közigazgatás más teendőivel: városháztartási ügyekkel, hivatalos és postai kézbesítésekkel, iskoláztatási kérdések megoldásával is terhelnek. Bármennyire is törekszik az mindennek megfelelni, csak félmunkát végezhet. Hogy miért éppen most hozakodik ezzel elő, azzal magyarázta a főkapitány, hogy eddig az őrszemek kihelyezésével igyekezett segíteni, ami a csekély létszám miatt nem vezethetett teljes sikerhez. Ezután várakozó álláspontra helyezkedett: hátha a m. kir. csendőrség szervezése a szabad királyi városokra is kiterjed majd, ám ez a törvényhozás kifejezetten ellentétes rendelkezése következtében végül is nem következett be.

A jövőben a tanyai rendőrség elsősorban a közrend fönntartását szolgálja, ezért gondoskodni kell olyan személyekről, akik minden egyéb feladatot ellátnak majd. Szluha ezt a (tanyai) kapitányi intézményben vélte megtalálni. Mint írta, a „legrégibb időktől kezdve a külterület kapitányságokra van osztva, számszerint 20-ra, ebből a felső részre esik 8, [az] alsó részre pedig 12; ezen kapitányságok élén a hatóság által kinevezett tanyai tekintélyesebb gazdák mint kapitányok állnak, kik ismét megfelelő számú káplárokkal (szintén tanyai gazdák) rendelkeznek”.

A kapitányok és a káplárok állása tiszteletbeli volt; működésükért fizetést nem húztak, s csupán annyi előnyben részesültek, hogy négy igás jószáguk után közmunkamentesek voltak. Hatósági joguk nem volt; az adó- és egyéb összeírásoknál, a közmunka leszolgálásánál, az újoncozásnál, a hadkötelesek személyazonosságának megállapításánál segédkeztek, hirdetéseket végeztek és közreműködtek némely behívásokban, így pl. himlőoltás vagy katonai célú lóavatás esetén. Hasznos szolgálataik a főkapitány szerint egyáltalán nem álltak arányban az általuk élvezett pár forintnyi előnnyel, ezért egyik-másiknak elmozdítása, leköszönése vagy elhalálozása esetén alig is voltak pótolhatók. Működésük sem mondható teljesen eredményesnek, hiszen fontosabb ügyekben, pl. statisztikai adatok gyűjtésében, egyszerűbb műveltségüknél fogva nem képesek eljárni, sőt a kisebb jelentőségű ügyekben való eljárásuk is sokszor utólagos helyreigazítást igényel. Egyébként pedig „a hatósághoz való viszonyuk nem is engedi, hogy őket tulajdonképpen reájuk tartozandó teendők halmozásával megterhelni lehessen”.

Mindezért javasolta a főkapitány, hogy a városi hatósággal hozzák szorosabb kapcsolatba őket; kapjanak rendes fizetést, amelyért meg lehet követelni a rájuk hámló feladatok teljesítését. Meg is adta ezek vázlatos fölsorolását. A kapitányok e szerint kötelesek

1. az adó, a közmunka, a tankötelesek és az avatandó lovak összeírásában közreműködni, kapitányságuk adatait bemondani, s felügyelni arra, hogy a felek az összeírások "tárgyát" el ne titkolják, az összeíró meg helyesen járjon el;

2. a hadköteleseket szemmel tartani, a sorozásban részt venni, az eltávozok tartózkodási helyeit és a szökéseket a katonai ügyeket előadó tanácsnoknak jelenteni;

3. az iskolaköteles gyermekek szüleit a tanítók által kiadott jegyzékek alapján meginteni;

4. közreműködni a gyermekek himlő elleni oltásánál;

5. felügyelni a közegészségügyi állapotokra, jelenteni a járványokat a kapitányi hivatalnak, úgyszintén a tilos kuruzslókat és a bábákat is ugyanott feljelenteni;

6. az állategészségügyre, különösen a járványokra felügyelni;

7. a tanács által kívánt statisztikai kimutatásokat kitölteni;

8. a külterületre vonatkozó szabályrendeletek végrehajtására felügyelni;

30