Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
főmérnök, a mérnökök, a térképtámok (segédmérnök), a főorvos, a főszámvevő, az alszámvevő, a házi-pénztárnok, az adóhivatali igazgató, a könyvvivő, az alkapitányok, a községi bíró, az adószedő, a gazdász, az árvatámok, az erdőmester, a bel- és külterületi orvosok — hatévi időtartamra választattak a közgyűlésen a hatévenként megtartott tisztújításon. A főispán nevezte ki élethossziglan a levéltárnokot. A közgyűlés élethossziglan választotta meg a segéd- és kezelőszemélyzetet, valamint a Somogyi-könyvtár igazgatóját. Az első igazgatót, Reizner János főjegyző személyében egyszerű áthelyezéssel bízta meg az intézmény vezetésével. A kórházigazgató főorvost az egészségügyi bizottság meghallgatásával, a többi orvost az ő meghallgatásával a főispán, a kórház gazdasági ügyeit vezető segédszemélyzetet pedig a polgármester nevezte ki. Az ápoló- és szolgaszemélyzetet az igazgató főorvos fogadta föl és bocsátotta el. A kézbesítőket, végrehajtókat, intőket, valamint a rendőröket és más szolgai létszámba tartozó egyéneket — próbaidővel — a polgármester alkalmazta. Az 1887-i szövegezés szerint a hatévenként tisztújítás alá esett a községi bíró is. Az 1886: XXI. te. 80. és 96. §§ alapján bővült a főispán által élethossziglan kinevezettek köre, amennyiben a levéltárnok mellé kerültek: a rendőrfőkapitány, a rendőralkapitányok, a törvényhatósági főorvos, a bel- és külterületi orvosok, a közgyám (árvaszéki nyilvántartó), a főszámvevő, az alszámvevő és a könyvvivő. A polgármester által fölfogadandó személyzet köre a könyvnyomdásszal (litográfussal), valamint a tanyai kapitányokkal és esküdtekkel bővült. 1890-ben az állatorvosok, valamint az 1890:1. te. 17. §-a alapján a főmérnök és a többi mérnök is főispán által kinevezett tisztviselők közé kerültek. Ugyanebben az élethossziglan választott segéd- és kezelőszemélyzetből a joggyakornokok és a szülésznők, valamint a fenti törvényhely alapján az űtbiztosok élethossziglani kinevezésüket a főispántól kapták. Az 1890-i szabályozás azt is kimondta, hogy a Somogyi-könyvtár igazgatóján kívül a népiskolai felügyelőt, a városi főgimnáziumnál alkalmazott világi rajztanárt és a tornatanárt is a közgyűlés élethossziglan választja. Mint ideiglenes alkalmazottak meghatározott időre kapták kinevezésüket a polgármestertől: a városi vegyész, a városi zenede igazgatója és tanárai, a városi ipari tanonciskola és az alsófokú kereskedelmi iskola igazgatói, tanárai és tanítói, továbbá a tanyai kapitányok és esküdtek, valamint a napidíjasok. A rendőröket, szolgákat (az igazgató-főorvos által felfogadandó kórházi szolgaszemélyzet — ápolónők stb. — kivételével), cselédeket, a római katolikus plébániáknál alkalmazott harangozókat a polgármester fogadta föl és bocsátotta el. 1897-ben annyi változás történt, hogy a zenedei igazgató és beosztott tanárai is följutottak a közgyűlés által élethossziglan választottak közé, az újonnan szervezett anyakönyvvezetőket és helyetteseiket pedig — a közigazgatási bizottság meghallgatásával — a belügyminiszter nevezte ki. Az 1904-i szövegezés a segéd- és kezelőszemélyzet körében, ha az adott státus több fizetési osztályra is kiterjedt, bevezette az előléptetés alkalmával történő, tehát többszöri választás intézményét is. 104