Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)

Kiegyenlített helyzet a politikai küzdőtéren

„A kommunizmus és a parlamentáris demokrácia összeegyeztetésének ugyan elég keskeny az ösvénye, de az ösvény járható. Hogy a kommunisták reá tudnak-e lépni, az persze a jövő titka.”

Bibó tanulmányát a pártok vezető politikusai, elméleti szakemberei megvitatták. Ennek során a kommunisták visszautasították a párt politikáját ért bírálatokat, s Lukács György hangoztatta, hogy Kelet-Európábán, így Magyarországon is, új, népi demokráciára van szükség, bár nem határozta meg tartalmát, fő vonásait. Bibó válaszában nem foglalkozott e kérdéssel, hiszen számára a demokrácia valódi tartalma, elemei, normái voltak a fontosak. A kommunista párt politikájában viszont a népi demokratikus fejlődés kiharcolása vált döntő fontosságúvá.

Hogy a kommunista párt hogyan értelmezte a népi demokrácia fogalmát, arról képet alkothatunk Révai József 1946. február 17-én, az MKP első nagyszegedi konferenciáján elmondott beszédéből.101 Az országban kialakult politikai helyzetet így jellemezte: „A választások eredménye egy olyan politikai helyzetet teremtett, amelynek következtében sem a reakció nem tudott komolyan előretörni, sem a magyar demokrácia balszámya, elsősorban a két munkáspárt egységfrontja. Föladatunk tehát nem lehet más, mint ennek az egyensúlyi állapotnak elhárítása, az egyhelyben topo- gás megszüntetése”. A továbbiakban elemezte az általa reakciósnak tekintett politikai erők különféle csoportjait. Elsőnek a Mindszenty József hercegprímás köré csoportosult klerikális reakciót említette, de megjegyezte, hogy nem minden főpap reakciós, így Hamvas Endre Csanádi püspököt is demokratikus felfogásúnak minősítette. Másodikként a nagybirtokos reakcióról beszélt, hozzátéve, hogy a földosztással nem szűnt meg automatikusan a befolyása. A kisgazdapárt jobbszámyát is reakciós erőnek minősítette, amely - szerinte - kezet fogott a nagybirtokos reakcióval. Az államapparátusban, a közigazgatásban lévő dzsentri réteget is reakciós csoportnak tartotta, amelytől meg kell tisztítani az állami igazgatási szerveket, intézményeket. Beszélt a reakciós tisztekről is, akiknek azonban már folyamatban van az elbocsátásuk a hadseregből. Végül legveszélyesebb reakciós erőnek minősítette a szabotáló nagytőkét. Ez új elemet jelentett a párt politikájában, mert eddig a nyilvánosság előtt mindig a tőke, a tőkések újjáépítésbe való bevonásáról beszéltek a párt vezetői.

Arról nem esett szó, hogy az említett reakciós csoportok jelentős része Szegeden nem létezik. A város társadalmában nagybirtokosok nem éltek, így helyi nagybirtokos reakció sem létezett. A város közigazgatásában, intézményeiben dzsentri elemek elvétve fordultak elő, a tisztviselők zöme polgári származású és polgári felfogású volt. A kisgazdapárt helyi jobboldalának kikiáltott csoport nem a nagybirtokosok, hanem az árutermelő parasztság és a városi polgárság érdekeit képviselte. A városban csak néhány nagytőkésnek tartott gyáros élt. Az ő megfélemlítésük azonban már 1945-ben megkezdődött, hiszen Pick Márkot és Lippai Imrét népbíróság elé állították 1930-as évekbeli antiszociális magatartásuk miatt.

Révai ismertette a pénzügyi stabilizációval és a népi demokratikus gazdaság- és társadalompolitikai programmal kapcsolatos elgondolásaikat. Elmondta, hogy az MKP kidolgozta az ország gazdaságának szanálási tervét és a politikai harc most akörül folyik, hogy ki fizesse a szanálás terheit: a nagytőke vagy a dolgozók? A szanálási

84