Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Nemzetgyűlési képviselő-választás 1945 őszén
szervezőivel!”. Viszont ugyanezen a napon a Szegedi Népszavában közölt nyilatkozatában a szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága azt állította, hogy a SZIM szervezte a tüntetést, s először más szervezetek is egyetértettek ezzel, de az utolsó pillanatban lemondták csatlakozásukat. így a SZIM-re maradt a tüntetés irányítása, amely rendben folyt le, így a rendőrségnek nem kellett közbeavatkoznia. A nyilatkozat tiltakozott az ellen, hogy a pártot és a SZIM-et befeketetítsék. Szeptember 20-án az MKP szegedi szervezetének vezetősége és a Madisz nyilatkozatot tett közzé a Délmagyarországban, amelyben közölték, hogy nem vettek részt a piaci tüntetés szervezésében és elítélték magát a tüntetést is. A kisgazdák mérsékelten reagáltak a tüntetésre, s a két munkáspárt közötti vitát sem használták ki. Donászy Kálmán Egy tüntetés margójára74 című cikkében igyekezett magyarázni az áremelkedés okait, de hangoztatta, hogy a kisgazdapárt is a feketézők, a lánckereskedők ellen van. Annak a reményének adott hangot, hogy a tüntetés elszigetelt jelenség marad. írásában sem a szociáldemokrata pártot, sem a SZIM-et nem említette. Viszont a kisgazdapártiak szót emeltek Karácsonyi Ferenc kommunista főispán, közellátási kormánybiztos azon rendelkezése ellen, amelynek értelmében a szegedi és a községi rendőrök az utakat elállva megakadályozták, hogy Szeged határából élelmiszert, mezőgazdasági terményeket szállítsanak ki. A főispán a lakosság jobb ellátása érdekében hozta intézkedését, a kisgazdák viszont a szabadkereskedelem megsértését látták benne.75 Milyen volt a város társadalma 1945-ben? A zsidótörvények, a holocaust, a háború súlyos vérveszteséget okozott a város lakosságának, ami az egyes társadalmi rétegek helyzetében is változást idézett elő. A város összes háborús vesztesége 5372 fő volt, akik közül 2705-öt tett ki a zsidók száma, ami több mint 50%-os arányt jelentett. Közülük a holocaust áldozatainak száma 2091 személy, a munkaszolgálatos férfiak közül 612-en pusztultak el. A háborúban több mint 2000 szegedi katona esett el, a háború civil áldozatainak száma pedig 252 személy volt. A legnagyobb vérveszteséget a zömében a polgári középosztályhoz tartozó zsidóság szenvedte el, így a polgárság létszáma és befolyása is csökkent a város társadalmában. A holocaust poklától megmenekült zsidók fokozatosan tértek vissza szülővárosukba. Ekkor azonban még kevesen lehettek, bár számuk valószínűleg meghaladta az ezret.76 A történelmi középosztályhoz tartozó katonatisztek, főtisztviselők, állami hivatalnokok, a régi helyi politikai elit jelentős része ekkor még szintén nem tért vissza szülővárosába. A Délmagyarország június 16-án azt írta: „Több mint ezer ház maradt gazdátlanul Szegeden”. E házak minden bizonnyal az említett katonatisztek, elmenekült vezetők, főtisztviselők birtokában voltak, akik közül azonban az ezt követő hónapokban sokan visszatértek. 66
