Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Népi demokrácia: fogyó demokrácia
szilárd társadalmi biztonság állapotában lévő, a szórakozás, olvasás és tájékozódás modern lehetőségeivel élni tudó embert értünk, akkor nem vitás, hogy valóban egy ilyen irányú fejlődésről van itt szó, amely felé világszerte mind a régebbi polgárság és középosztály, mind a proletariátus óriási tömegei haladnak. Ezt a fejlődést természetesnek és kívánatosnak kell tartanunk."195 Felhívta tehát a figyelmet arra, hogy a mi viszonyaink között a polgárosodás jórészt kispolgárosodást jelent, de ezt nem elvetendőnek, hanem támogatandónak ítélte. A családi házat, a mezőgazdasági kisbirtokot, az iparosmühelyt olyan fontos és feltétlenül megőrzendő tulajdonformáknak tartotta, amelyek a szabadság érvényesülésének is elengedhetetlen feltételéül szolgáltak. Bibó és más politikai gondolkodók is számoltak a szocialista irányú fejlődéssel. A szociáldemokraták kezdettől fogva beszéltek a szocializmusról, mint végcélról. Mindazok, akik számba vették a szocialista jövőt, azon az állásponton voltak, hogy a szocializmus formája egészen más lesz hazánkban, mint ami a Szovjetunióban létezik. Erdei Ferenc - már említett - 1947 januári előadásában erről a következőket mondotta: „Majd valamikor a fejlődés során odajut a világ és minden nemzet, hogy valamilyen formában megvalósítja a szocializmust. Flogy milyen formában valósítja azt meg, tehát hogy a gyakorlatban milyen lesz a szocializmus, az egy további kérdés. Egy bizonyos, olyan lesz és úgy valósul meg, ahogyan azt az illető társadalom akkori, adott viszonyai megszabják. Tehát nincs recept arra, hogy milyen lesz majd egykor a szocialista társadalom. Ma csak a Szovjetunióban van szocialista rendszer. Arról most többé-kevésbé van már képünk, hogy milyen az a szocializmus. Azt is kell tudnunk, hogy ez a szocialista rendszer azért lett olyan, amilyen, mert a cári Oroszország viszonyaiból fejlődött ki. Kolhoz például azért lett ott a mezőgazdaságban, mert az orosz parasztság olyan fejletlen, külterjesen gazdálkodó parasztság volt, amit össze lehetett fogni közös üzemekbe. Fia ugyanolyan fejlett kisparasztság lett volna, mint például a miénk, kiépült tanyákkal, falusi udvarokkal, szóval fejlett kisgazdaságokkal, akkor lehetetlen lett volna kolhozba boronálni őket össze. Ugyanígy az élet többi területén is a Szovjetunió szocialista társadalma azért olyan nagyvonalú, azért olyan határozott az egyéni szempontok és törekvések ellenében, mert a cári Oroszország is olyan viszonyokat teremtett, amelyben ez magától értetődő volt. A legostobább beszéd azt állítani, hogy a szocializmusnak az a patentírozott formája, amely a Szovjetunióban van, és hogy Európa többi országaiban is, ha erre keiül a sor, ugyanolyan lesz a szocialista rendszer. Tökéletesen kizárt és lehetetlen ez. Ha Európa más országaiban is a szocializmus megvalósulására kerül a sor, az olyan lesz, amilyen az illető ország adott viszonyai, kialakult társadalmi és gazdasági helyzete szerint lehetséges lesz. Tehát egészen bizonyos, hogy nem alakul Európa nyugati és középső országaiban kolhoz a mezőgazdaságban, és az is egészen bizonyos, hogy a politikai rendszer is sokkal változatosabb és szövevényesebb lesz."196 Bibó István a parasztpártról írott tanulmányában a parasztság, a mezőgazdaság fejlődési lehetőségeiről a következőket állapította meg: „A földművelésnek, mint komoly elmélyedésre, szeretetre és büszkeségre érdemes szakmának ez a kultúrája, 151
