Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői
melyet a III. tanácstörvényként szoktak jelezni. Ez a törvény a tanácsrendszer megszűnéséig, 1990-ig — jó néhány, nem is jelentéktelen módosítással — volt hatályban. A jogalkotói törekvések a jogszabály révén arra irányultak, hogy az új rendelkezések a helyi állami munka végzésében és a lakosság ellátásában növeljék a tanács szerepét. A jogszabály a lakosság részére állandó tevékeny közreműködést kívánt biztosítani a tanácsi feladatok meghatározásában, végrehajtásában és ellenőrzésében. Ugyanakkor a törvény előírásai révén bővíteni kívánták a tanácsi szervek felelősségét, önállóságát és hatáskörét, mégis úgy, hogy egyúttal erősödjék a tanácsok központi irányításának színvonala és hatékonysága is. A törvény a tanácsok és szerveik jellegét a korábbiaktól eltérően állapította meg, megjelent az önkormányzatiság fogalma is. A megyei tanácsokba nem a lakosok, hanem a helyi tanácsok, mint testületek választották meg a tagokat, megszüntették a különböző szintű tanácstestületek alá- és fölérendeltségét. Megváltoztatta a jogalkotó a tanácsi tisztségviselők jogállását, módosította a tanácsok központi irányításának rendszerét. A törvény érintette az 1954-től különös jogállással rendelkező vidéki nagyvárosok státuszát is. A jogalkotó kiemelte, hogy ezeknek a települések között kiemelkedő jelentőségű ellátási szerepkörük van, ezért nem tartható fenn a megyétől való függetlenségük, hiszen azzal egy területi, gazdasági egységet képeznek. Ezért eddigi jogállásuk megváltoztatásával felügyeletüket a megyei tanács hatáskörébe utalta. Igaz, kezdetben fejlesztési feladataikat, bevételi forrásaik körét, részesedésük mértékét és az állami hozzájárulás összegét egyrészt a népgazdasági tervben és az országos költségvetésben, ennek alapján a megyei tervekben is elkülönítve kellett meghatározni, néhány év múlva azonban ezt a helyzetet a központi szervek már nem tartották fenn. A változások kiterjedtek a korábbi megyei jogú városi tanácsszervezetben létrehozott kerületi tanácsok megszüntetésére is. A kerületeket közigazgatási területi egységként meghagyták ugyan (igaz, néhány év múlva már csak egy-egy kerületi igazgatási egység működött a központilag szorgalmazott, de mégis helyileg elhatározott összevonásuk folytán), s itt a hatósági ügyek intézésére szakosodott első fokú szakigazgatási szerveket, az úgynevezett kerületi hivatalokat hozták létre. Ezzel — négy másik nagyváros mellett — Szegeden is megszűntek a kerületi tanácsok. Harminc év távlatából a városi kerületek akkori megszüntetését indokoltnak mondhatjuk, hiszen létrehozásuk döntő oka annak idején az volt, hogy a nagyvárosokban a hatósági ügyintézés terén kiépüljön az első és másodfokú önálló jogkörű szervezet. Nem lenne azonban méltányos elhallgatni azt a körülményt, hogy éppen a kerületi tanácsok tagjai törekedtek céltudatosan területük lakosságának jobb ellátására. Munkájukat különösen az minősíti, hogy ehhez az anyagi és egyéb feltételek az akkori körülmények között általában hiányoztak, vagy nagyon szerények voltak. A III. tanácstörvény 1971. április 25-én, az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választásának napján lépett hatályba. (Csupán érdekességként említem, hogy ekkor megbízásuk időtartama eltérően alakult. Az országgyűlési képviselőket ugyanis a választópolgárok ekkor öt évre választották, a tanácstagok megbízatása azonban csak az 1973-ig terjedő időre szólt. így akarták megoldani a mandátumok időbeli elválasztását és a kétféle választás eltérő céljainak érvényesítését.) Szegeden a 67
