Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői
Talán nem érdektelen nagy vonalakban vázolni a belterületi, majd a tanyai, kapitánysági választókerületek területét is. A jelenlegi Nagykörút és a Tisza által határolt területen jött létre az I., a III., a IV., az V., és VI. és a VII. számú választókerület. Újszeged egésze a II. választókerületet képezte, a Vili. és a IX. számú választókerület pedig Felsővárosnak a Nagykörúton kívüli részére terjedt ki azzal, hogy az utóbbihoz (IX.) több telepi rész (Somogyi, Felsővárosi rokkant, Börtönőr, Szent Imre telep, Baktó, Felsővárosi feketeföldek) is tartozott. Rókus és ezzel határos egyes külvárosi részek a X. és a XI. választókerület részét képezték, Móraváros területét a XII. és a XIII. választókerületbe osztották be. Alsóváros a XIV-XVII. választókerületbe tartozott, az utóbbi területe még négy körtöltésen kívüli szomszédos telepre is kiterjedt. A tanyai választókerületi beosztás is a területek földrajzi kapcsolódásaira épült. A XVIII. választókerületbe tartozott Röszke, Szentmihálytelek, Nagyszéksós és Királyhalom kapitányság, a XIX-esbe Domaszék és Zákány, a XX-asba Feketeszél, a XXI- esbe pedig Mórahalom. Csórva és Átokháza a XXII., Szatymaz és Fehértó a XXIII. választókerületbe tartozott, Őszeszék és Gajgonya a XXIV., míg Balástya és Csengek a XXV. választókerületet képezte. A szervezeti szabályrendelet a területi beosztáson felül rögzítette a szavazókörök sorszámát, valamint azt is, hogy az egyes választókerületekben hány rendes és hány póttag választható. A póttagok száma mindenütt a tagokénak a fele lehetett. Az előzőekben említett szegedi külterületi közigazgatási struktúra nagyon rövid életűnek bizonyult. A tanácsrendszer bevezetését megelőzően olyan központi terület- szervezési intézkedések születtek, melyek jelentősen érintették a várost. A járások területének rendezéséről szóló 144/1950.(V.20.) MT számú rendelet Kiskundorozsma helyett Szegedet tette járási székhellyé, egyúttal felsorolta a járáshoz tartozó községeket is. Az új szegedi járás területén 24 nagyközséget és 2 községet nevezett meg a jogszabály, ezek közül nyolc korábban Szeged külterületi városrészeként funkcionált. Önálló községgé szerveződött Ásotthalom (korábban Várostanya) 8100, a korábbi Felsőközpont Balástya néven közel 6400, Csengele mintegy 3700, Csórva (korábban Ruzsa- járás) kb. 5000, Mórahalom (korábban Alsóközpont) közel 6800, Röszke több mint 4200, Szatymaz majdnem 4000, a korábbi Lengyelkápolna Zákányszék néven 3500 fős népességgel. Egy évvel később lett önálló község és vált ki Szegedből a megközelítően 4 és félezres lélekszámú Domaszék. A területszervezési intézkedések eredményeként Szeged területe a korábbi 816 km2-ről 109.4 km2-re, a népességszám pedig az addigi 135 ezerről 86.640 főre csökkent. A területi reform — amiben a közigazgatási területszervezés korszerűsítésén túl jelentős tényezőként szerepelt a város határszéli helyzete és a Jugoszláviával kialakult feszült politikai viszony is — alapvetően megváltoztatta Szeged gazdasági struktúráját és a népesség foglalkozási megoszlását is sok egyéb nem kívánatos tényező mellett. A bekövetkezett változások ekkor merőben ellentétes tendenciát mutattak, mint amit a háborút közvetlenül megelőző, majd követő évek Nagy-Szeged koncepciója tartalmazott. A háború utáni újjáépítés időszakában, 1946 végén az akkori politikai pártok szakembereinek közreműködésével és a belügyminiszteri megbízottak részvételével megindultak az előkészületek az országos közigazgatási reform kialakítására. A mun57
